Férfi kézilabda: három légióssal erősített a Gyöngyös

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 12:26
Hat játékos távozik, míg három új légióssal már meg is állapodott a B. Braun Gyöngyös élvonalbeli férfi kézilabdacsapata, amely a következő idényt Konkoly Csaba vezetésével kezdi meg.

A csapat a 12. helyen zárta a bajnokságot és a következő szezonban szeretné stabilizálni helyét az NB I-ben. Az új edző, Konkoly Csaba irányításával a klub a keret megerősítésén dolgozik, az már biztos, hogy Rózsavölgyi Gergő, Tomas Reznicek, Rodolfo Oliveira, Juhász Károly, Miralem Becirovic és Országh Ádám távozik.

A Heol.hu információja szerint három új játékossal már megszületett a megállapodás, a következő szezonban a szerb jobbátlövő, Mitar Markez, illetve két horvát, a beálló Ante Maric, illetve az irányító Ivan Dumencic Gyöngyösön folytatja pályafutását

„Fontos szempont volt, hogy olyan játékosokat igazoljunk, akik védekezésben is a pályán tarthatók, ezért esett a választásunk a három légiósra. Az érkezők nemzetközi mércével mérve is magas, erős, jó fizikumú játékosok, akikre akár a teljes belső védelmünket rá lehet bízni, nemzetközi rutinjuk pedig biztos vagyok benne, hogy csapatunk előnyére fog válni” – idézte a portál Konkoly Csabát.

Markez jelenleg a Székelyudvarhely játékosa, korábban az osztrák Alpha Hard, a német Göppingen és a francia Montpellier színeiben játszott. Maric megfordult a Porec és Metkovic színeiben is, legutóbb a luxemburgi Red Boys Differdange csapatában szerepelt. Dumencic a török Superligában második helyen végzett Beykoz csapatától érkezik, korábban a Borac Banja Lukával a SEHA Ligában is játszott, és meghatározó embere a horvát strandkézilabda-válogatottnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik