Férfi kézilabda: az erőszakos csábítókra haragszanak Dunaújvárosban

Vágólapra másolva!
2010.08.08. 11:45
A legutóbbi idényben – kisebb csodát téve – a negyedik helyet kaparintotta meg a Dunaferr SE férfi kézilabdacsapata az élvonalbeli bajnokságban. Ezzel együtt az adósságokba szinte belefulladó szakosztály – néhány biztató jel, több tizenéves tehetség kitartó hűsége ellenére – továbbra is a túlélésért, a támogatókért küzd.

A tréner, Imre Vilmos (Siófok) mellett a csapat legjobbjai (Rosta Miklós, Nagy Kornél, Mikler Roland, Miss Zoltán, Michal Kopco, Vitáris Norbert, Szalafai Gábor) is szedték a sátorfájukat. A képzett, rutinos, üres pénztárcájú játékosok kelendőek, ugyanakkor jelentős az érdeklődés a maradni szándékozók iránt is. A válogatott keretbe is behívott húszéves beállós, Benmiloud Yassine a legkelendőbbek egyike.

„Belátjuk, szabad a piac, azt azonban nehezen tűrjük, hogy a csábítók gyakorta igen erőszakosan, helyenként kifejezetten sportszerűtlenül igyekeznek befolyásolni fiatal játékosainkat – zsörtölődött a megkeresések módja miatt Sári Árpád ügyvezető. – Hetek óta folyamatos zaklatásnak vannak kitéve legjobb tizenhat-tizennyolc éves játékosaink is, akik hiába mondanak nemet – hasztalanul ismétlik néhány hazai élklub képviselőinek, hogy az itteni sanyarú helyzet ellenére is Dunaújvárosban akarnak maradni –, újra csörög a telefonjuk, folytatódik a főzőcske. Ezt a fiatalok és szüleik is nehezen tudják feldolgozni."

Az ügyvezető szavaihoz Rapatyi Tamás, az együttes régi-új edzője csak annyit fűzött hozzá, hogy szabad prédának vélt játékosaival tisztázta, mit lehet tenni a cudar helyzetben, hogy a csapat munkáját ne befolyásolják a csábító telefonok.

„Egyenként beszéltem a fiúkkal, akik profi szemlélettel, ugyanakkor sajnos nem hozzá illő hátérrel készülnek az új évadra – mondta a mester. – Tavaly az újvárosi női csapattal éltem át ugyanezt, remélem, a lányokhoz hasonlóan ez a gárda is átvészeli a pokoli időket."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik