Férfi kézi-vb: Németország és Norvégia is negyeddöntős

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.21. 22:14
null
Goran Johannessen hat gólig jutott Katar ellen (Fotó: Getty Images)
Német, norvég, dán és horvát győzelemmel folytatódott szombaton a lengyel, svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének második fordulója – előbbi kettő sikerével bebiztosította helyét a negyeddöntőben.

 

III. CSOPORT

KATAR–NORVÉGIA
Norvégia a biztos negyeddöntős szereplésért lépett pályára a tornán eddig egy győzelmet szerző Katar válogatottja ellen. Sander Sagosenék már az első félidőben ötgólos előnyre tettek szert, a második félórában még nagyobb tempóra kapcsoltak, aminek az lett az eredménye, hogy 13 góllal, 30–17-re megnyerték a mérkőzést. Kristian Björnsen és Goran Johannessen egyaránt hat találatig jutott.

HOLLANDIA–NÉMETORSZÁG
Németország jól teljesített a hollandok ellen, 4–4 után átvette az irányítást, s fokozatosan növelte az előnyét. A második harminc percet sorozatban dobott öt góllal nyitotta, ekkor nyolccal vezetett, végül 33–26-ra nyert, s ezzel Norvégia mellett bejutott a nyolc közé a III. csoportból.

IV. CSOPORT

HORVÁTORSZÁG–BELGIUM
Horvátországnak nyernie kellett ahhoz, hogy életben tartsa továbbjutási reményeit. Ennek megfelelően odatette magát a belgák ellen, az első félidőben kialakított nyolcgólos különbséget a mérkőzés legvégéig megtartotta, így 34–26-ra diadalmaskodott.

EGYESÜLT ÁLLAMOK–DÁNIA
Dánia hatalmas lépést tehetett a továbbjutás felé az Egyesült Államok elleni mérkőzésen, hiszen ha az utolsó körben ki is kap Egyiptomtól, a jobb gólkülönbségének köszönhetően ellehetetlenítheti Horvátországot attól, hogy a második helyre lépjen elő. Mikkel Hansenék ennek szellemében léptek pályára az amerikaiak ellen, már az első félidőben nyolcgólos különbséget alakítottak ki. A második játékrész már szorosabban alakult, Dánia így 33–24-re győzött, így jelen állás szerint két ponttal és plusz 22 góllal előzi meg a horvátokat a tabellán.

KÉZILABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
III. CSOPORT (Katowice)
Katar–Norvégia 17–30
(9–14)
Ld:
Tarek Abdalla 5, Gacevic, Madadi 3-3, ill. Björnsen, Johannessen 6-6, Barthold, Gulliksen 4-4
Hollandia–Németország 26–33 (12–15)
Ld: Smits 6, Steins 5, Ten Velde 4, ill. Knorr 9, Groetzki 5, Golla, Köster, Häfner 4-4

IV. CSOPORT (Malmö)
Horvátország–Belgium 34–26 (21–13)
Ld:
Jelinic 6, Martinovic, Glavas 5-5, ill. Kotters, Robyns, Qerimi 4-4
Egyesült Államok–Dánia 24–33
(10–18)
Ld: Hoddersen 5, P. Hueter 4, I. Hueter, Blanco 3-3, ill. Jörgensen 8, M. L. Jacobsen 6, Gidsel, Nielsen, Holm 4-4

A 25–32. HELYÉRT, 2. FORDULÓ
II. CSOPORT (Plock)

Észak-Macedónia–Tunézia 27–33 (14–16)
Ld: Manaszkov, Kuzmanovszki 7-7, Koszteszki 3, ill. Dormul 8, Dzsalluz 5

KORÁBBAN
III. CSOPORT (Katowice)
Szerbia–Argentína 28–22 (12–10)
Ld: Radivojevics 6, Orbovics 4, Ilics és Miloszavljevics 4-4, ill. Lombardi 9, R. Martínez 5, Simonet 4

III. CSOPORT, AZ ÁLLÁS
1. Németország 4 4 137–105 +32 8
2. Norvégia 4 4 120–92 +28 8
3. Szerbia 4 2 2 123–111 +12 4
4. Hollandia 4 2 2 113–109 +4 4
5. Katar 4 4 98–127 –29 0
6. Argentína 4 4 81–128 –47 0

IV. CSOPORT (Malmö)
Bahrein–Egyiptom 22–26 (9–13)
Ld: Merza 6, Mohamed Mohamed, al-Szajjad 4-4, Kambar 3, ill. el-Dera 5, Szaad, Ali Mohamed, Mohammad Szanad 4-4

IV. CSOPORT, AZ ÁLLÁS
1. Egyiptom 4 4 125–88 +37 8
2. Dánia 4 3 1 144–105 +39 7
3. Horvátország 4 2 1 1 128–111 +17 5
4. Bahrein 4 2 2 105–117 –12 4
5. Belgium 4 4 110–140 –30 0
6. Egyesült Államok 4 4 89–140 –51 0

A 25–32. HELYÉRT, 2. FORDULÓ
II. CSOPORT (Plock)
Algéria–Marokkó 27–28
(15–13)
Ld: Ajjub 7, Hermucse, Szofian 4-4, ill. Harcsai 5, Belhu, el-Hakimi 4-4

ELNÖK-KUPA, II. CSOPORT, AZ ÁLLÁS
1. Tunézia 2 2 63–52 +11 4
2. Észak-Macedónia 2 1 1 67–58 +9 2
3. Marokkó 2 1 1 53–57 –4 2
4. Algéria 2 2 52–68 –16 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik