Férfi kézi-vb: A nyomás áldás – az egyiptomi 5. hely nyomában

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.02.01. 11:53
null
A magyar csapat a lengyelek elleni siker után (Fotók: MKSZ/Kovács Anikó)
Férfi kézilabda-válogatottunk az ország kedvence lett. Az egyiptomi világbajnokságon sorozatban aratott öt győzelem és az 5. helyezés – előbbinél többre 1986-ban, utóbbinál jobbra 1997-ben futotta a vb-n –, a sporttörténeti értékű siker okairól és várható hatásairól kérdeztük Novák Andrást, a magyar szövetség, az MKSZ operatív igazgatóját.

 

– Felnőtt világversenyen hosszú évek óta itt az első kiugró eredmény. Ha a közelmúlt csalódásai kapcsán igaz volt, hogy azok nem elsősorban a szövetségi apparátus munkáját minősítik, akkor bizonyára most is így van; mégis mit, milyen visszaigazolást jelent önnek, a sportág egészének a vb-5. helyezés?
Novák András:
– Minden siker erősíti az elvégzett munkába, a bejárt út értelmébe vetett hitet. Ráadásul a felnőttválogatott a kirakat, a sportág egészének megítélése és részben közérzete ebből ered, legyen szó bármilyen területről, az utánpótlástól a pénzügyekig. A sport, így a kézilabda is kiemelt támogatást élvez itthon, és ezt leginkább az ilyen eredményekkel tudjuk megalapozni, meghálálni a döntéshozók és az ország felé is.

Novák András
Novák András

– A tavaly decemberi, női Európa-bajnokságra nem fogalmazott meg konkrét, helyezésben mérhető elvárást a szövetség elnöksége, a férfi vb-re annál inkább, méghozzá igen merészet, a legjobb nyolc közé kerülést. Pedig előre látszott, hogy ehhez a németek és a spanyolok közül legalább egy, a mienknél előrébb rangsorolt ellenfelet le kell győzni. Eszerint ez a helyes út?
Novák András:
– Állítom, a maga nemében mindkét döntés helyes volt, igaz, teljesen más. Míg a nőknél a vírushelyzet kétségessé tette még magát az utazást is, a mi keretünk és az ellenfelek összetételéről, az Eb-rendezés bizonytalanságairól nem is beszélve, addig a férfiaknál tisztában voltunk a mezőny és saját csapatunk lehetőségeivel is. Persze nagyon nagy öröm, hogy utóbbiakat sikerült túlteljesíteni.

– E siker ráadásul a győzelmek mellett a hihetetlen népszerűségnövekedésben is mérhető, köszönhetően a magyar játékosok szokatlanul karakteres, különleges nyilatkozatainak is. Ez belső felkészítés eredménye, vagy a fiúk habitusából fakad?
Novák András:
– Minden válogatottunk esetében sok energiát fordítunk arra, hogy tudatosítsuk, ők a sportág és az ország egészét képviselik, de a szemekből, a tettekből, a szavakból most látszott, hogy ezt a játékosok maguk is tudják, és így is gondolják. Ha Bánhidi Bence azt mondja, hogy egymásért és Magyarországért küzdöttek, Szita Zoltán pedig azt, hogy a nyomás áldás, ez természetesen nem külső, tanult szöveg, hanem a lelkükből fakad.

– A női válogatott Eb-értékelésekor gyakorlatilag mindenki egyetértett abban, hogy a Danyi Gábor-Elek Gábor társkapitányi rendszer nem váltotta be a várakozásokat, változott is a konstrukció. A férfiaknál ezzel szemben egy komplett triumvirátus, Gulyás István, Chema Rodriguez, Nagy László dolgozik együtt, méghozzá sikeresen. Mi lehet a különbség?
Novák András:
– Ez egyértelmű. Az, hogy a nőknél két, azonos feladattal és kompetenciával rendelkező szakemberrel indultunk, a férfiaknál azonban jól elkülöníthető mind a három vezető saját területe, felelőssége, és azt ők maradéktalanul el is látják. Annál viszont sem többet, sem kevesebbet.

– Jövő januárban Magyarország – Szlovákiával közösen – első felnőtt férfi kézilabdás világversenyét rendezheti meg, az Európa-bajnokságot. Nemcsak a számszerű eredményt, hanem az esemény sportágra gyakorolt hatását is tekintve, a mostani vb tükrében mit vár, mit remél a hazai kontinenstornától?
Novák András:
– A szakmát meghagynám a szakembereknek, bár az nyilvánvaló, hogy a vb alapján az eredmény szempontjából is lehetünk optimisták. Ha pedig a rendezésre koncentrálok, és alapvetően ez a feladatom, akkor nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egyedülálló, eddig példátlan eseményre készülünk, amely túlmutat a sport keretein. Társrendezvényekkel mozgatjuk meg az egész országot, a létező legszélesebb közönséget szeretnénk megnyerni itthon és egész Európában, hosszú távra a sportágnak. Nagyon fontos, hogy van egy kiváló csapatunk, amely méltó lesz ehhez az Eb-hez, másrészt maga az Eb is méltó lesz a csapatunkhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik