Férfi kézi-vb: a spanyolok a védekezésükre büszkék

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 09:54
Minthogy a házigazdák a vártnál könnyebben verték Algériát a férfi kézilabda-világbajnokság madridi nyitómérkőzésén (Spanyolország–Algéria 27–14), a spanyol sajtó nem szentelt különösebb figyelmet  a találkozónak.

Jellemző, hogy a sportlapokban még az erősen politikai színezetű „Urdangarin-ügy" is előrébb kívánkozott. (A spanyol kézilabda-válogatott korábbi csapatkapitányát, nem mellesleg János Károly spanyol király vejét hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás mellett péntektől immár adócsalással is vádolják a 2004 és 2007 közötti tevékenységével kapcsolatban indított nyomozásban.)

A házigazdák különösen a védekezésükre büszkék a 2012-es Afrika-bajnokság ezüstérmese elleni meccs után.

A szövetségi kapitány, Valero Rivera a kezdés előtt is arról beszélt, hogy az ellenfél folyamatos nyomás alatt tartását és természetesen sima győzelmet vár, de őt magát inkább a védelem foglalkoztatja. „A fő célunk a védekezés volt. Nagyon elégedett lehetek, főleg az első félidővel" – nyilatkozta a lefújás után Rivera, utalva rá, hogy a fiai mindössze öt gólt kaptak az első játékrészben, és a mérkőzésen volt egy bő negyedórás időszak, amikor Algéria egyszer sem járt túl a védők eszén.

Nem véletlen, hogy a meccs legjobbjának spanyol részről éppen a kapus José Manuel Sierrát választották, aki Sterbik Árpád szemgyulladása miatt végigvédte az összecsapást.

„Ezen az úton kell továbbmennünk, de tisztában kell lennünk vele, hogy még egyetlen lépést sem tettünk – mondta a Paris Saint-Germain kapusa, aki a következő feladatokra emlékeztetett, többek között a mieink elleni összecsapásra. – Én meccsről meccsre tekintek előre, mert ebben a csoportban egyre erősebb ellenfelekkel nézünk szembe. Nekünk Algéria után Egyiptom, Ausztrália, majd Magyarország és Horvátország következik. Utóbbi kettő ellen dől el az első három hely sorsa.”

A magyar válogatott szombat este Egyiptom ellen kezdi a világbajnokságot, a spanyolokkal január 17-én találkozik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik