Férfi kézi NB I: továbbra is nyeretlen idegenben a Dabas és a Cegléd

Vágólapra másolva!
2021.04.10. 19:59
A Dabas a Komló, a Cegléd pedig a Tatabánya otthonában veszített a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Mindkét Pest megyei együttes nyeretlen még idegenben a bajnokság mostani idényében.

 

SPORT36-KOMLÓDABASI KC 2819 (15–7)
Komló,zárt kapuk mögött.V:Medve, Südi
KOMLÓ:GRANIC – Szkokán1,ZOBEC6 (2),SUNAJKO F.4,JÓGA2,JERKOVIC6,Hoffmann2
Csere:Djurdjevic (kapus), Balázs S., Grünfelder, Takács B.2,Metcz, OLÁH T.4,Melnyicsuk, Vaskó, Dobi1
Edző:Kilvinger Bálint
DABAS:Holló – TÓTH Á.7 (3),Fekete B.1,Koller, GARAJSZKI3,Szöllősi Sz., Laurinyecz1
Csere:PODOBA (kapus), Török, Váczi M.4,KENDE3,Antal Sz., Kurucz
Edző:Tomori Győző
Az eredmény alakulása. 8. perc:6–1.22. p.:10–4.39. p.:18–12.47.:23–15
Kiállítások:10, ill. 6 perc
Hétméteresek:3/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Kilvinger Bálint:– Úgy kezdtünk, ahogy egy fontos meccsen, hazai pályán kell. Ennek köszönhetően végig úgy játszhattunk, ahogy szerettünk volna.
Tomori Győző:– Az első tíz percben saját hibáink miatt olyan hátrányba kerültünk, amit utána ötven percen keresztül vittünk magunkkal.

GRUNDFOS TATABÁNYA KCCEGLÉDI KKSE 27–22 (14–11)
TATABÁNYA:
WYSZOMIRSKI – Molnár B.1,Győri M.1,Juhász Á.4,DEBRECZENI5,Ancsin1,HORNYÁK B.7
Csere:
Konecny (kapus), Ilyés, Zdolik2,Nemes R.1,BALOGH ZS.5 (3)
Megbízott edző:
Sibalin Jakab
CEGLÉD:
KRÁNITZ – Gyene3 (2),JUHÁSZ K.4,Mazák2,Teleki2,NÉMETH B.5,Pásztor Á.1
Csere:
Kiss R.3,Szepesi I.1,Kállai, Vranac1,Zakics
Edző:
Nagy Károly
Tatabánya: zárt kapuk mögött. V:
Altmár K., Horváth M.
Az eredmény alakulása. 6. perc:
1–2.16. p.:10–6.21. p.:11–8.25. p.:13–8.38. p.:18–12.46. p.:20–18.50. p.:21–20. 56. p.: 26–21
Kiállítások:
8, ill. 8 perc
Hétméteresek:
4/3, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG

Sibalin Jakab:
– Óriási erőbedobásra késztetett minket a Cegléd, de erre is számítottunk. A sorozatterhelés miatt mutatkoztak a fáradtság jelei rajtunk. Vannak hiányzóink is, különösen a széleken nehéz változtatni, és nem tudtunk kellően frissíteni. Ebben az erőltetett menetben nincs idő a regenerálódásra.
Nagy Károly:
– Úgy készültünk, hogy ne szenvedjünk megalázó vereséget, ám voltak szakaszai a mérkőzésnek, amikor kifejezetten jól játszottunk. Sok játékosunk a covidból jött vissza, és ennyit bírtak, a végén a nagyobb rutin bizonyult döntőnek. Mi már április közepére koncentrálunk, akkor dőlhet el a bennmaradásunk.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 19 18 1 689–434 +255 37
2. Szeged 16 13 3 545–407 +138 26
3. Tatabánya 14 11 1 2 397–334 +63 23
4. Balatonfüred 17 10 3 4 481–453 +28 23
5. Csurgó 19 9 3 7 514–523 –9 21
6. FTC 15 9 6 425–401 +24 18
7. Eger 19 8 2 9 526–601 –75 18
8. Gyöngyös 19 8 1 10 509–519 –10 17
9. Komló 18 7 1 10 491–510 –19 15
10. Budakalász 18 6 2 10 478–494 –16 14
11. Veszprémi KKFT 17 6 1 10 454–479 –25 13
12. Dabas 17 3 3 11 408–456 –48 9
13. Cegléd 18 2 2 14 408–552 –144 6
14. Orosháza 18 1 2 15 399–561 –162 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik