Férfi kézi NB I: a Csurgó legyőzte idegenben a Szegedet!

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.11.28. 20:33
null
Bognár Alex hét gólja is kevés volt a ferencvárosi pontszerzéshez (Fotó: fradi.hu)
A férfi kézilabda NB I 15. fordulójában az Eger a tízgólos Lezák Áron és a nyolcszor eredményes Schmid Péter vezérletével 34–33-ra győzött a Ferencváros otthonában.

 

A bajnokságot négy sikerrel kezdő Ferencváros a legutóbbi négy meccséből csak egyet, a Csurgó ellenit nyerte meg, közben kikapott mindkét Veszprémtől és alulmaradt a Cegléddel szemben is.

Az eddig csupán egy sikert arató Eger sem kezdett rosszul, többször is vezetett két góllal, de a játékrész végét megnyomták Bujdosó Bendegúzék, így fordítani tudtak (17–16).

A 37. percben Bognár Alex találatával már hárommal ment a házigazda (21–18), ezt követően viszont fordult a kocka, Simon Machác a 48. percben már a vendégeket juttatta háromgólos fórhoz (24–27).

A Ferencváros ezt követően hiába próbálkozott, és jött fel többször is egy gólra, egyenlíteni nem tudott, így rövid idő alatt negyedszer is alulmaradt (33–34).

 

A nap meglepetése így sem a Ferencváros újabb veresége volt, a Csurgó ugyanis 33–30-ra győzött Szegeden!

A Szeged nem bírt otthon a Csurgóval (Fotó: Kuklis István/Délmagyarország)
A Szeged nem bírt otthon a Csurgóval (Fotó: Kuklis István/Délmagyarország)



A vendégcsapat már a meccs elején igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, és a 19. percben 6–9-nél időt kellett kérnie a házigazdának. Ezt egy 3–0-s sorozat követte, de a szünetre így is a csurgóiak mehettek előnnyel, köszönhetően a remekül védő Tatai Péternek is (11–12).

A második félidő elején Bánhidi Bence góljával fordított a Szeged (14–13), de gyorsan jött az újabb fordulat, és a 39. percben megint jöhetett mínusz háromnál az időkérés (15–18). Ekkor viszont már nem jött a feltámadás, a Csurgó néggyel is vezetett már (17–21), és bár kapaszkodott a Szeged, újra és újra visszaállt a közte négy (24–28, 28–32), így a végén már nem volt kérdés (30–33).

FÉRFI KÉZILABDA NB I
15. FORDULÓ

MOL-PICK SZEGED–CSURGÓI KK
30–33 (11–12)
Szeged,
zárt kapuk mögött. Vezette: Hargiati, Markó
SZEGED: Mikler – B. RADIVOJEVICS 8 (4), Henigman 2, BÁNHIDI 6, BODÓ 5, Bombac 4, Stranovsky 2. Csere: Kaspárek 1, Canellas 1, Mackovsek 1, Gaber. Edző: Juan Carlos Pastor
CSURGÓ: TATAI – Vaszics 3, Leimeter, HANUSZ 5, SZEITL 6, BORSOS T. 5, A. Kovacevic 1. Csere: PALLAG (kapus), Popovics, KRSZMANCSICS 8 (4), Gábor M. 2, Krecic 3, Gebhardt. Edző: Alen Toszkics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–2. 8. p.: 2–4. 12. p.: 4–5. 19. p.: 6–9. 23. p.: 9–9. 25. p.: 9–10. 28. p.: 10–11. 35. p.: 14–13. 39. p.: 15–18. 43. p.: 17–21. 47. p.: 21–23. 52. p.: 24–28. 55. p.: 26–30. 58. p.: 28–32
Kiállítások: 6, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Juan Carlos Pastor: – Rosszul kezdtük a mérkőzést, és úgy is fejeztük be. Az első félidőben nem tudtunk jól támadni, míg a szünet után huszonegy gólt kaptunk, ami bajnoki mérkőzésen nagyon sok. Nem keresünk kifogásokat, nem beszélünk arról, hogy negyvennyolc órával korábban Bajnokok Ligája mérkőzést játszottunk az Elverum ellen. Csalódott vagyok, mert nagyon régen kaptunk ki Szegeden. Mindenkinek el kell gondolkodni a jövőnkön.
Alen Toszkics: – Jól felkészültünk a Szegedből, tudtuk, hogy beállójuk, Bánhidi Bence sok nehéz pillanatot fog okozni nekünk, de ezzel a legtöbb európai csapat is így van. Győzelmünk kulcsa az volt, hogy sokat futottunk, mert tudtuk, hogy a fizikailag fáradt Szeged nem fogja végig bírni szusszal. Emellett a siker kulcsa az volt, hogy jobban akartuk a győzelmet, amelyet megérdemelten szereztünk meg.

FERENCVÁROS–SBS-EGER 33–34 (17–16)
Budapest, Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Bóna, Földesi
FTC: Deményi – BUJDOSÓ 6 (1), Schäffer 2, Andjelics 2, FÜZI 5, Mikita 3, Kovacsics 4. Csere: Zernovic (kapus), Schuch, Ónódi-Jánoskúti 2, BOGNÁR A. 7, Pordán 1, Prainer, Bohács, Nagy B. 1. Edző: Horváth Attila
EGER: BALOGH T. – Tóth R. 1 (1), Rédei 1, Machác 3, Kiss G., Bernatonis 3, Holdosi 2. Csere: Moscoso (kapus), LEZÁK 10 (5), SZUHAREV 5, Kovács M. 2, SCHMID 7. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–2. 10. p.. 6–5. 18. p.: 8–10. 26. p.: 15–13. 37. p.: 21–18. 47. p.: 23–24. 49. p.: 24–27. 56. p.: 28–31
Kiállítások: 16, ill. 14 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 8/6
MESTERMÉRLEG
Horváth Attila: – Nehéz mit mondani egy ilyen sorozat után. Mentálisan mélyponton vagyunk, ezért nem tudunk eredményesek lenni. Nem tudjuk játszani a játékunkat, ami kizárólag a mi hibánk, és gyorsan megoldást kell találni rá.
Tóth Edmond: – Nagy volt a küzdelem, mindkét csapat győzni akart. Úgy készültünk, hogy ha az első félidőt szorosan tartjuk, van esélyünk, végül a második játékrészben látott kapusteljesítménnyel kiküzdöttük a győzelmet. Apró dolgok döntöttek, ezúttal a mi javunkra.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 11 11 409–227 +182 22
2. Csurgó 10 5 1 4 273–270 +3 11
3. Szeged 6 5 1 210–157 +53 10
4. FTC 9 5 4 259–236 +23 10
5. Gyöngyös 8 5 3 219–214 +5 10
6. Komló 6 3 3 162–166 –4 6
7. Veszprémi KKFT 7 3 4 183–207 –24 6
8. Tatabánya 4 2 1 1 103– 99 +4 5
9. Budakalász 7 2 1 4 181–203 –22 5
10. Cegléd 11 2 1 8 242–325 –83 5
11. Eger 6 2 4 167–204 –37 4
12. Balatonfüred 5 3 2 112–143 –31 3
13. Orosháza 7 1 1 5 155–214 –59 3
14. Dabas 3 3 69– 79 –10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik