Férfi kézi NB I: Még nem szakítottuk át a célszalagot! – Rasmus Lauge

Vágólapra másolva!
2022.06.11. 09:50
null
Sokat jelentett, hogy a bajnoki döntőben visszatért Bánhidi Bence (labdával), de Rasmus Lauge (mögötte) és a Veszprém győztesen távozott Szegedről (Fotó: Török Attila)
Rasmus Lauge, a Telekom Veszprém dán játékosa szerint eddig a kapusok döntöttek a Pick Szeged ellen, így a férfi kézilabda bajnoki döntő visszavágóján az lehet a bajnok, aki megnyeri a kapusok párbaját.

 

Még sosem fordult elő a kétmeccses bajnoki döntők 2017 óta íródó történetében, hogy nem az a csapat szerezte meg a bajnoki címet, amelyik az első meccset megnyerte. Igaz, még olyan sem fordult elő, hogy az első mérkőzést ne a hazai gárda nyerje, 2017-ban és 2019-ben a Veszprém, 2018-ban és 2021-ben a Pick Szeged kezdett győzelemmel otthon, és lett bajnok.

Egy szegedi gól, és máris egyenlő az állás 

Bár lépéselőnybe került a Telekom Veszprém az első mérkőzésen, az egygólos különbség gyorsan ledolgozható, a Pick Szegednek pedig van mibe kapaszkodnia, hiszen az eső meccsen visszatért húsz percre legjobb játékosa, a beálló Bánhidi Bence, ráadásul számos olyan technikai hibának tudható be a vereség, amely fegyelmezett játékkal kijavítható.

„A végeredmény is fontos, de a gólkülönbség sem számít kevésbé. Egyetlen gól a különbség, az pedig semmi. Tegyük fel, hogy Veszprémben mi kezdjük a mérkőzést. Ha bedobjuk az első helyzetünket, akkor máris egálban vagyunk” – mondta   Juan Carlos Pastor, a Pick Szeged edzője a klub által készített legújabb videóban.

Az idén azonban megszakadt a sorozat, az Építők múlt pénteken 29–28-ra diadalmaskodott a Pick Arénában, ezzel lépéselőnybe került a címvédővel szemben.

„A csapategység nagyon erős, remek az összhang a pályán kívül is, szeretünk együtt lenni, együtt edzeni, ami szerintem látszik a pályán is   – mondta a Nemzeti Sportnak Rasmus Lauge, a veszprémiek dán balátlövője. –  A szegedi meccsen sem a csapat, sem én nem hoztam a legjobb formámat, mégis, csak támogatást kaptam mindenkitől, egymást is biztattuk, mindenkinek volt egy jó szava a másikhoz. Harcolunk egymásért, a mellettünk állóért, mint a testvérek, ez hiányzott belőlünk az előző idényben.”

Lauge szerint a játékosok tisztában vannak vele, mekkora potenciál van bennünk, de azzal is, hogy ez nem elég, hiszen ahhoz, hogy elérjék a céljaikat, minden nap harcolniuk kell, mert ha nem, tudják, mi történik: ami tavaly, és aminek még a szezon elejére is volt kihatása. De nem csak ez a kulcs.

„A kapusok szerepe kiemelten fontos a mai kézilabdában, és ha az ő csatájukat a mi emberünk nyeri, akkor nagy valószínűséggel a meccset is  – fogalmazott a 30 éves, világbajnok és Európa-bajnok játékos. – Ezt bizonyítja, hogy nálunk előbb Vladimir Cupara, a múlt héten pedig Rodrigo Corrales védett fantasztikusan Szegeden, ami eldöntötte a meccset úgy, hogy egyébként Mikler Roland is remekelt a hazai kapuban.”

Bár idény végén járunk, Lauge úgy érzi, fizikailag és mentálisan is rendben van az együttes, ezeken a meccseken már nem kell motiválnia magát senkinek. Mégsem könnyű a helyzetük, mert ilyen terhelés mellett nehéz frissnek maradni. Szerinte több pihenő kellene a játékosoknak, mert az idény végére, amikor éppen a legfontosabb meccsek következnek, nem marad elég erejük, így egyre sérülésveszélyesebb minden pályán töltött perc, és ha a sportági vezetők nem találnak erre megoldást, rossz vége lesz a folyamatnak.

„Még három meccsünk van hátra az idényből, mindegyik felér egy döntővel, de csak a következő mérkőzésre koncentrálunk   – folytatta Lauge. – Ezért most nem is gondolkozunk azon, mi lesz egy hét múlva, a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében, csak arra, hogyan szerezzük meg a magyar bajnoki címet. A veszprémi meccs és a magyar bajnoki trófea a legfontosabb, mert a klubnak és a szurkolóknak is ez jelentené a legtöbbet, és ezzel lesz biztos helyünk a következő BL-sorozatban.”

Lauge a következő évadot még Veszprémben tölti, mielőtt hazatér nevelőklubjába, a Silkeborgba, és fontosnak tartotta megemlíteni, hogy rengeteget kapott a Telekom Veszprémtől, a magyar klub a nehéz időkben, a sérülései alatt is kitartott mellette. Ő és a családja is szereti a várost, de mindent összevetve már lassan egy évtizede élnek külföldön, távol a nagycsaládtól, így eljött az ideje, hogy hazaköltözzenek, amit már akkor megbeszélt a klubbal, amikor tavaly kettő plusz egy évre hosszabbított.

„Sok mindent elértem már, de még nem vagyok jóllakott – tette hozzá. –   Ez az idény tényleg különleges, jól megy a csapatnak, de még nem szakítottuk át a célszalagot. A bajnoki döntő első meccsén legfeljebb letettük az alapjait annak, hogy szombaton felemelhessük az egyik trófeát a két megszerezhető közül.”

A Telekom Veszprém–Pick Szeged bajnoki döntő visszavágóját szombaton, 17.45-től rendezik a Veszprém Arénában, a párbajban az egyértelmű győzelmen túl az idegenben szerzett gólok szabálya dönt, gólazonosság esetén az a csapat a bajnok, amelyik több gólt szerzett idegenben. Ha a meccs vége a rendes játék­időben 29–28 lesz a Szeged javára, akkor rögtön hetesekkel dől el a bajnok cím.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
17.45:
Telekom Veszprém–Pick Szeged (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Juan Carlos Pastor (Fotó: Török Attila)
Juan Carlos Pastor (Fotó: Török Attila)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik