Férfi kézi NB I: a Dunaferr elleni sikerével bronzérmes a Tatabánya

Vágólapra másolva!
2010.05.26. 21:01
A Tatabánya-Carbonex végzett a harmadik helyen az első osztályú férfi kézilabda-bajnokságban, miután a döntő negyedik mérkőzésén idegenben 33–25-re legyőzte a Dunaferrt. A Tatabánya legutóbb 1984-ben volt érmes a bajnokságban, akkor viszont győzniük is sikerült.

A bronzmérkőzés negyedik összecsapására elfogyott a Dunaferr. Legutóbb Tatabányán a harmadik irányító, Takács Bence is kidőlt, lábközépcsonttörést szenvedett. Így a sok ifjúsági játékos mellett még serdülő is helyet kapott a keretben. A találkozó előtt búcsúztatták a távozó Nagy Kornélt és Miss Zoltánt, akik utoljára szerepeltek hazai pályán dunaújvárosi színekben.

A hazaiak ebben az összeállításban rengeteget hibáztak, még a hétméteresek értékesítése sem sikerült, így az egész mérkőzésen futottak az eredmény után. Az idő múlásával azonban egyre nagyobb lett a különbség, a rutinos Tatabánya érvényesítette a tudásbeli különbséget, és megszerezte a bronzérmet.

BUDAPEST BANK FÉRFI KÉZILABDA NB I, A 3. HELYÉRT, 4. MÉRKŐZÉS 
DUNAFERR SE-TATABÁNYA CARBONEX KC 25–33 (9–14)
Dunaújváros, 700 néző. V: Herczeg, Südi
DUNAFERR: MIKLER – Miss 2, Morva, Rosta 1, Kemény, Nagy K. 1, SZÉLES 6 (1). Cs: Repóth (kapus), Pásztor 1, Benmiloud, Bodó 4 (1), Kiss G., KURBELY 6, KUZMICSEV 4 (2). Edző: Imre Vilmos
TATABÁNYA: SZENTE – HARSÁNYI 7 (1), DIAZ 4, Dénes 2, NAGY T. 5, HALÁSZ 4, Kanyó 3. Cs: Melus (kapus), Kányai, Iváncsik Á., Kiss Á., Serfel 1, Urbán 2, SUTKA 5. Edző: Debre Viktor
Az eredmény alakulása. 10. p.: 2–4. 15. p.: 5–7. 26. p.: 9–12. 37. p.: 11–17. 45. p.: 15–23. 49. p.: 16–26
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 8/4, ill. 2/1
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Tatabánya javára
MESTERMÉRLEG
Imre Vilmos: – Köszönöm mindenkinek a munkáját, erőn felül teljesített a csapat. Külön gratulálok az utánpótláscsapataink eredményeihez.
Debre Viktor: – Felejthetetlen mérkőzés volt, megérdemelten nyertünk és lettünk bronzérmesek a fiatal Dunaújvárossal szemben.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik