Férfi kézi: kiesett a Román Kupából a Székelyudvarhely

JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 18:40
null
Tálas Huba kemény csatákat vívott korábbi csapattársával, Szász Andrással
Rövid életű lett a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapatának idei Román Kupa-szereplése: Vilovszki Urosék 35-28-ra kikaptak a CSM Bucuresti otthonában, így búcsúztak a további küzdelmektől.

 

Évek óta vitatott rendszerben zajlanak a férfi kézilabda Román Kupa nyolcad-, illetve negyeddöntői: a továbbjutók sorsáról egyetlen mérkőzés dönt. A kiírásban az élvonal tizennégy csapata, valamint a másodosztály két csoportjának első helyezettjei indulhatnak, és a sorsolás idén nem hozott szerencsét a bajnokságban harmadik Székelyudvarhelyi KC számára, a piros-fehérek a hetedik helyezett, ám az udvarhelyieket mindössze két pont lemaradással követő CSM Bucuresti otthonában vendégszerepeltek szerda délután.

A kupáért egyébként nemcsak a vele járó hétezer eurós jutalom miatt folyik nagy harc évről évre, hanem azért is, mert gyakorlatilag ez a legrövidebb út, amely az európai kupaporondra vezet.
A két együttes nemrég a bajnokságban csapott össze, akkor a nagyszerű napot kifogó SZKC sima, 32–23-as győzelmet aratott a fővárosiak ellen – volt tehát miért törlesztenie a székelyudvarhelyieket hét és fél éven át edző Vlad Caba csapatának. A gólgyártást az SZKC két korábbi játékosa, Szász András és Chike Onyejekwe kezdték meg, Dragan Djukics négy perc után, 4–0-nál kénytelen volt időt kérni. Ez sem segített, a székelyudvarhelyiek nagyjából annyira voltak lelkesek, mint a találkozó előtt a kedden elhunyt Mihály román király emlékére tartott egyperces néma megemlékezés során, így nem csoda, hogy a 13. percre tovább hízott a CSM-előny: 11–5.

A csereként beálló brazil Da Rosa kapus, na meg a bő negyedóra alatt négy gólt szerző Vilovszki Uros azonban nem hagyta annyiban a dolgot, a 19. percre már csak két góllal vezetett a közpénzből fenntartott Bukarest (a CSM városi sportklubot jelent): 12–10. A hajrához érkezve azonban két udvarhelyi kiállítás következtében ismét meglépett a CSM, 19–15-tel mentek pihenni a felek.

Dragan Djukics nem tudta felrázni a csapatát
Dragan Djukics nem tudta felrázni a csapatát

 

Fordulás után 22–18-nál Dragan Djukics reklamálásért, a balszélső Kovacsevics pedig egy vélt szabálytalanságért kapott kétperces kiállítást, de az SZKC bravúrosan kivédekezte a kettős emberhátrányt. Nagyjából ezek voltak a székelyudvarhelyiek utolsó jó pillanatai, a bukarestiek tulajdonképpen sima, 35–28-as győzelmet arattak.

Sok idő nincs keseregni, a pontvadászat három nap múlva folytatódik: az SZKC szombaton Focsaniba látogat, jövő szerdán pedig a bajnokság újdonsült éllovasát, a Tordát látja vendégül.

Az SZKC saját nevelésű beállósa, Szász András nagy kedvvel játszott volt csapata ellen
Az SZKC saját nevelésű beállósa, Szász András nagy kedvvel játszott volt csapata ellen

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik