Férfi kézi El: Szitáék ellenfelet kaptak a négyes döntőre

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 20:57
null
Így néz ki az újrahasznosított anyagokból készült trófea (Fotó: EHF)
Bécsben az európai szövetség elkészítette a férfi kézilabda Európa-liga elődöntőjének párosítását, Szita Zoltán lengyel csapata, a Wisla Plock a Magdeburgot kapta a mannheimi négyes döntő első napjára, a másik ágon a házigazda Rhein-Neckar Löwenre a Füchse Berlin vár.

A kétszeres BL-elődöntős (2009, 2011) Löwen a második nemzetközi trófeájára hajt, 2013-ban az EHF-kupát tudta elhódítani. Elődöntős ellenfele, a Füchse Berlin 2015-ben és 2018-ban tudta megnyerni a második számú európai klubtrófeát.

A Szita Zoltánt is foglalkoztató Wisla Plock az egyetlen nem német csapat a final fourban, a korábbi magyar szövetségi kapitány és veszprémi tréner, Xavier Sabaté által irányított lengyel együttes még nem járt ilyen magasságban a nemzetközi porondon. Ahhoz, hogy a végső győzelemre is esélye legyen, a Magdeburgot kell megvernie, amely 2002-ben BL-győzelmet ünnepelhetett (előtte 1978-ban és 1981-ben BEK-et nyert), emellett háromszor az EHF-kupában is az élen zárt, igaz, ez legutóbb 14 évvel ezelőtt sikerült neki.

A sorsolás mellett bemutatták az új, Európa-liga négyes döntőkben használatos labdát, amivel a nők és a férfiak is játszani fognak. Továbbá leleplezték az új trófeát is, amely újrahasznosított anyagokból készült.

Az új labda (Fotó: EHF)
Az új labda (Fotó: EHF)

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
NÉGYES DÖNTŐ (MANNHEIM)
ELŐDÖNTŐ (május 22.)

SC Magdeburg (német)–Wisla Plock (lengyel)
Rhein-Neckar Löwen (német)–Füchse Berlin (német)

HELYOSZTÓK (május 23.)
Bronzmérkőzés
Döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik