Férfi kézi Eb: nagyot küzdöttek a horvátok, de Dánia újra győzött

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.01.22. 22:04
null
Mikkel Hansen volt a kulcs a dánok sikerében (Fotó: Török Attila)
Dánia két góllal legyőzte Horvátországot a magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézlabda Európa-bajnokság budapesti középdöntős csoportjában, ezzel a spanyolokhoz hasonlóan továbbra is hibátlan. A világbajnok sikerét a hét a hat elleni játék és Mikkel Hansen hozta meg a nagyot küzdő horvátokkal szemben egy magas színvonalú meccsen.

Nem túlzás, a horvátok összeállítását leginkább az határozta meg eddig az Eb-n, hogy éppen ki nem adott pozitív mintát a meccsek előtti koronavírusteszten, miközben folyamatosan újabb és újabb játékosokat kellett behívniuk. Jó példa erre a korábbi osztrák válogatott kapus, Kristian Pilipovic bevetése, aki mindössze egy nappal korábban kapta meg az engedélyt a szereplésre. A 21 éves játékos minden álma volt, hogy a horvát nemzeti együttesben szerepelhessen – ezúttal kezdőként debütálhatott a világbajnok Dánia ellen. Az északiakat is elérte a koronavírus, a jobbszélső Hans Lindberg, valamint a szövetség közösségi médiát kezelő egyik munkatársa lett pozitív.

Az előző Eb-n ezüstérmes Horvátország teljesen más arcát mutatta, mint Montenegró ellen, végig nagy erőket mozgósított. A spanyol játékvezetők azonban a korábbi meccseikhez hasonlóan ezúttal is szigorúan ítélték meg a szabálytalanságokat, az agresszíven védekező horvátok így hamar begyűjtötték az első kiállításokat. Ráadásul Pilipovicnak nem sikerült jól a bemutatkozás, negyedóra alatt nem tudott labdát fogni, így hiába lőtt Tin Lucin négy kísérletből három gólt az elején, a dánok a kulcsjátékosaik vezérletével elkezdtek ellépni. A szegedi Mirko Alilovic érkezett a kapuba, és megfogta Emil Jakobsen ziccerét, a dán balszélsőnek ez volt a tokiói olimpia óta az első elhibázott lövése! Ezt leszámítva azonban szép gólok fűződtek a nevéhez, mint ahogy Mathias Gidsel is hozzátette a magáét.

Négygólos hátrányban időt kért Hrvoje Horvat, amit követően csapata feljött 9–8-ra. A horvátok támadásban lassították a játékot, a másik debütálójuk, Mateo Maras Pilipoviccsal ellentétben eredményesen szállt be. A lelátón egyértelmű volt a horvát fölény, amiben persze az ország közelsége is szerepet játszott. A dánok egyre nagyobb nyomás alá kerültek, a messze fellépő horvátok védekezésben folyamatosan ott voltak a nyakukon, majd Marino Maric beállóból a kapunak háttal bevetődve egyenlített (10–10). Ezután Niklas Landin védéseinek köszönhetően, valamint a hét a hat elleni játékkal 12–11-re tudtak vezetni a dánok a szünetben.

A skandinávok a kapus nélküli játékkal ki tudták húzni a horvát védekezés méregfogát, és folyamatosan helyzeteket alakítottak ki belőle, ezekből újra három góllal elléptek. Mikkel Hansen volt a kulcs, a PSG klasszis átlövője vagy maga talált be vagy a társait hozta ziccerbe. Miután a dánok ennyire eredményesen támadtak, ott volt a nyomás a horvátokon, hogy gólt szerezzenek, különben nagyon lemaradnak.

A kapuba visszatérő Pilipovic védéseivel megnyílt a lehetőség az egyenlítésre, azonban üres kapura rontottak a horvátok. Ezt a rövid időszakot leszámítva az északiak továbbra is okosan játszottak kapus nélkül, tartva az előnyüket. A fáradó horvátok Maric találataival tapadtak, azonban az egyenlítésre nem volt már esélyük, Dánia 27–25-re megnyerte a magas színvonalú találkozót, és a spanyolokhoz hasonlóan továbbra is hibátlan. A mérkőzés legjobbjának a nyolc góllal záró Mikkel Hansent választották meg, a veszprémi Rasmus Lauge négy találattal zárt.

A mérkőzés összefoglalója

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
I. CSOPORT (Budapesti Kézilabda Aréna)

Dánia–Horvátország 27–25
(12–11)
Ld: M. Hansen 8, ill. Maric 8

KORÁBBAN
Montenegró–Hollandia 30–34
(16–18)
Franciaország–Izland 21–29 (10–17)

Az I. csoport állása
1. Dánia 3 3 85–70 +15 6
2. Izland 3 2 1 82–77 +5 4
3. Franciaország 3 2 1 82–75 +7 4
4. Hollandia 3 1 2 86–93 –7 2
5. Montenegró 3 1 2 83–90 –7 2
6. Horvátország 3 3 73–86 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik