Férfi kézi Eb: Boldog vagyok, hogy magyar lehetek – Máthé Dominik

R. P., N. T., V. Sz.R. P., N. T., V. Sz.
Vágólapra másolva!
2022.01.16. 20:11
null
Máthé Dominik boldog, hogy magyar lehet (Fotó: Török Attila)
Mint arról beszámoltunk, a férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörében a magyar válogatott drámai küzdelemben, 31–30-ra legyűrte Portugáliát, ezzel esélye nyílt a továbbjutásra. A mindent eldöntő gól szerzője, Máthé Dominik és Gulyás István szövetségi kapitány is beszélt az utolsó akciónkról.

 

Tizenkét másodperc volt vissza a mérkőzésből, amikor egyenlő állásnál támadhattunk a győzelemért. Máthé Dominikra játszottuk ki a figurát, és ő nyolcadik góljával megnyerte a meccset a mieinknek, majd szinte a világból is kiszaladt örömében.

Lékai Máté mondta meg az utolsó időkéréskor, mi legyen a játék, ezzel kicsit megkönnyítette a stáb feladatát – árulta el mosolyogva Gulyás István szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón. – Jó húzást választott, és Dominik szépen érkezett.”

„Boldog voltam, hogy rám játszották ki a figurát, köszönet Máténak és a csapatnak, hogy bíztak bennem – mondta a Nemzeti Sport kérdésére Máthé Dominik a mindent eldöntő akcióról. – Az első meccsen nem igazán mentek a lövések, így sokat gyakoroltam, az elmúlt két napban sokkal többet lőttem az edzéseken. Örülök, hogy a végén belőttem, és valószínűleg ez a legértékesebb gólom eddig a válogatottban, reméljük, lesz még hasonló a jövőben.”

„Hatalmas küzdelem zajlott a pályán – tért ki a mérkőzés többi részére. – Álmosan kezdtünk, a második félidőre azonban már egy másik magyar csapat futott ki. Nyertünk, de a sikerben nagy szerepe volt a cserekapusunknak, a tavaly Portugáliában védő Székely Marcinak, aki nagyszerű napot fogott ki. Kulcsfontosságú volt az is, hogy a védelmünknek sikerült megoldást találnia a portugálok hét a hat elleni játékára.”

Nehéz ilyenkor kifejezni, hogy mit érzek. Ilyen szurkolás csak itt, Magyarországon van, tényleg nekünk vannak a legjobb szurkolóink, és boldog vagyok, hogy magyar lehetek. Talán egy ilyen meccs kellett, hogy visszajöjjünk, és megérkezzünk az Európa-bajnokágra. Nüanszok döntöttek. Várjuk a folytatást kedden Izland ellen tette hozzá az M4 Sportnak.

Máthé Dominik mindent eldöntő gólját magyar kommentárral megnézheti ide kattintva!


 

„Azt hiszem, kívülről is látszott, hogy jóval nyugodtabbak voltunk – mondta Gulyás a mérkőzéssel kapcsolatban az M4 Sportnak. – Éreztünk, hogy győzelem lesz a vége. Háromszor kellett megnyernünk ezt a meccset, a második félidő közepén eldönthettük volna. Belehibáztunk, de a szívünk mindig vitt bennünket.”

„A fiúk a hollandok ellen is mindent beleadtak, tényleg a körmük szakadtáig küzdöttek akkor is. Sokkal rosszabb volt a helyzetkihasználásunk, de a mai mérkőzésben is bőven volt még tartalék.”

„Ha nyugodtabbak vagyunk, bizonyos helyzetekben hideg fejjel játszunk, akkor könnyebb mérkőzésünk van. Ma már könnyebben játszottunk annak ellenére, hogy ilyen szoros meccs volt. Látszott, hogy a játékosok kezdenek visszatérni. Szita Zolira, Dominikra gondolok, a fiatalabbakra, akik elég nehezen viselték az első meccs kudarcát.”

A kapitány Bánhidi Bence bokájával kapcsolatban elmondta, hogy szépen gyógyul, de nem akartak kockáztatni. A stáb bízik benne, hogy a következő két nap során tovább javul, így tud játszani Izland ellen.

Bánhidi hiányában nagyobb szerep hárult Topic Petarra, aki felvette a kesztyűt, és megállta a helyét.

Mindenki tudja, Bánhidi Bence milyen fontos tagja a magyar válogatottnak, de a stáb bízott bennem és Rosta Miklósban, úgy készültünk az elmúlt két napban, hogy nekünk kell megoldanunk reagált a három gólig jutó beálló. – Olyan csapat vagyunk, amelyik nagy szívvel küzd, egymásért és a szurkolókért. Tartozásunk volt a szurkolók felé, akik kijöttek és biztattak minket. Köszönöm nekik, ők voltak a nyolcadik emberünk a pályán. Nem akartuk, hogy ilyen hidegrázós legyen a vége, de ilyen a kézilabda és egy Eb-n minden válogatott komoly játékerőt képvisel. Őrült meccs volt, a végén szerencsére mi kerültünk ki belőle győztesen.”

„A hollandok elleni meccshez képest a portugálok ellen sikerült betartani, amit az edzői stáb kért tőlünk, nem követtünk el olyan buta hibákat, mint a hollandok ellen értékelt Bóka Bendegúz a Nemzeti Sportnak. A védekezésünk is hellyel-közzel jól működött, Székely Marci nagyon jól szállt be a második félidőben. A két évvel ezelőtti meccsünkhöz képest idősebbek és tapasztaltabbak vagyunk, és két év alatt fejlődtünk annyit, hogy most már egészen más meccset játszottunk ellenük, és megérdemelt volt a győzelmünk. Az utolsó percekben volt némi hullámvölgy, ha kicsit okosabban játszunk előtte, már simábban megnyerhettük volna a mérkőzést, de így még szebb lett a győzelem.”

„Az első percekben szerintem mindenki kicsit izgult, mivel kicsit nehezebben indult be a játék, de utána felvettük a ritmust, és egyre inkább hoztuk azt a játékot, amit elvárunk magunktól, de még mindig van hova fejlődni fogalmazott Sipos Adrián. – Stabilabb volt a védekezésünk, mint a hollandok ellen, zártabbak voltunk, próbáltuk inkább a kinti lövéseket engedni, ami nem mindig sikerült, és a második félidőben szinte végig hét a hat ellen játszottak, ami ellen másképp kell védekezni, de az eredmény is mutatja, hogy javultunk. Van némi nyomás rajtunk, mivel először éljük meg, de kezdjük élvezni, remélem, végre beindul a gépezet.”

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
B-CSOPORT
Magyarország–Portugália 31–30 (14–15)
Budapest,
MVM Dome,20 022néző.V:Horacek, Novotny (csehek)
MAGYARORSZÁG:
Mikler R. – P. Rodriguez 2, MÁTHÉ 8 (4), LÉKAI 6 (1), TOPIC 3, SZITA 4, Bóka 3.Csere:SZÉKELY M. (kapus), Sipos A., Rosta M. 1, Bodó 1, Ancsin G. 2, Hanusz 1, Ligetvári.Szövetségi kapitány:Gulyás István
PORTUGÁLIA:
Capdeville – Areia 5 (5), Magalhaes 1, ITURRIZA 3, Salina 3, Cavalcanti 1, Branquinho.Csere:Gaspar (kapus), MARTINS 5, Rocha, Salvador, SILVA 5, Alves 1, Duarte 2, FERNANDES 4.Szövetségi kapitány:Paulo Pereira
Az eredmény alakulása.
9. p.: 2–5. 13. p.: 5–5. 19. p.: 8–6. 24. p.: 12–10. 36. p.: 18–17. 42. p.: 23–21. 50. p.: 27–24. 56. p.: 28–28
Kiállítások:
12, ill. 12 perc
Hétméteresek:
6/5, ill. 5/5

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Izland–Hollandia 29–28

AZ UTOLSÓ FORDULÓ PROGRAMJA A B-CSOPORTBAN
JANUÁR 18., KEDD

18.00: Izland–Magyarország (Tv: M4 Sport) élőben az NSO-n!
20.30:
Hollandia–Portugália

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izland 2 2 57–52 +5 4
2. Hollandia 2 1 1 59–57 +2 2
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 59–61 –2 2
4. Portugália2254–59–50

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik