Férfi kézi Eb: A legnagyobb hibát a hollandok ellen követtük el – Mikler

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 21:42
A csoportkör után véget ért a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság a magyar férfi kézilabda-válogatott számára. Ennek okait röviddel az Izland elleni vereség után Mikler Rolanddal és Bóka Bendegúzzal boncolgatta az NSO Tv. 

„A legnagyobb hibát az első mérkőzésen követtük el, valahogy a hollandokkal nem bírtunk, és utána élet-halál meccset játszottunk a portugálokkal és az izlandiakkal. Nehéz megmondani, hogy a hollandok ellen mi volt a hiba, mert visszafelé nem igazán nézünk, nincs is erre idő egy világversenyen. Mindhárom csoportmeccsen sokszor megvolt a lehetőségünk, hogy ellépjünk az ellenféltől, de eladtuk a labdát, kihagytuk a ziccert, és hasonló apróságok, amin elment ez az Európa-bajnokság számunkra” – mondta Mikler Roland, aki videónkban arra is kitér, mekkora nyomást jelentett nekik a hazai rendezés, illetve a csapattal szembeni elvárások.

Videónkban megszólal Bóka Bendegúz is, akinek azt a kérdést is feltettük, emlékszik-e olyan meccsére, amikor ziccerben kétszer is rálépett a vonalra.

Részletek itt!

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
3. FORDULÓ
B-CSOPORT
IZLAND–MAGYARORSZÁG 31–30(17–17)
Budapesti Kézilabda Aréna, 20 022néző.V:Marin, I. Garcia (spanyolok)
IZLAND:Gústavsson – GUDJÓNSSON 5, MAGNÚSSON 8 (4), Jonsson 1, Y. Gíslason 1, Pálmarsson 2, ELISSON 9 (2).Csere:G. KRISTJÁNSSON 4, O. Gudmundsson, Vidarsson 1, V. Kristjánsson, Arnarsson.Szövetségi kapitány:Gudmundur Gudmundsson
MAGYARORSZÁG:Mikler R. – P. Rodriguez 4, Máthé 4 (1), Lékai 3, BÁNHIDI 6, SZITA 5, Bóka 2.Csere:Székely M. (kapus), Sipos A., Bodó 3, Topic 2, Hanusz, Ligetvári, Ancsin G. 1.Szövetségi kapitány:Gulyás István
Az eredmény alakulása.9. p.: 5–6. 16. p.: 11–9. 23. p.: 13–13. 35. p.: 19–20. 39. p.: 23–21. 48. p.: 25–26. 54. p.: 29–29. 57. p.: 31–29
Kiállítások:
12, ill. 12 perc
Hétméteresek:
8/6, ill. 2/1

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Izland 3 3 88–82 6 6
2. Hollandia 3 2 1 91–88 3 4
3. MAGYARORSZÁG 3 1 2 89–92 –3 2
4. Portugália3385–91–60

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
...
13. Csehország
14. Szerbia
15. MAGYARORSZÁG
16. Szlovénia
17. Fehéroroszország
18. Szlovákia
19. Portugália
20. Ausztria
21. Litvánia
22. Észak-Macedónia
23. Bosznia-Hercegovina
24. Ukrajna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik