Férfi kézi Eb: a beugró kapus parádéja, Hollandia felőrölte Montenegrót

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.01.22. 17:11
null
A hollandok is megszerezték első győzelmüket a középdöntőben (Fotó: Török Attila)
Hollandia megszerezte első sikerét a magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézlabda Európa-bajnokság budapesti középdöntős csoportjában, 34–30-ra legyőzte Montenegrót. 
Az Eb két meglepetéscsapatának találkozójával indult a budapesti középdöntős csoport 2. fordulója. Montenegró három győzelmet aratott sorozatban (előtte összesen egy találkozót nyert a kontinenstornákon), míg a mieink négyeséből továbbjutó hollandok gyors játéka sok szurkoló tetszését elnyerte. A narancsmezeseket ugyanakkor alaposan elérte a koronavírus: mindkét kapusuk (Dennis Schellekens és Bart Ravensbergen), valamint a franciák ellen a hajrában beugró kapusedző (Gerrie Eijlers) is pozitív mintát adott, de további négy játékos (Rutger ten Velde, Jeffrey Boomhouwer, Robin Schoenaker, Iso Sluijters) és Erlingur Richardsson szövetségi kapitány is izolációban van. A szakember helyett Edwin Kippers másodedző meccselt.

A félig megtelő lelátókon egyértelműen a montenegróiak voltak fölényben, egymásnak felelgetett a balkániak két tábora. Nebojsa Szimics már a meccs elején ünnepeltethette magát egy-egy védés után, míg a társai elöl Branko Vujovics és Radojica Csepics vezérletével 7–4-es, majd 10–6-os előnyre tettek szert. A holland kapus a 12. percben tudott először hárítani, együttese ezért is nem tudta addig alkalmazni a legnagyobb fegyverét, a gyors megindulást. Felállt fal ellen – melyben Milos Vujovics jött ki zavaróba – pedig közel sem volt már olyan hatékony.

Ezután Montenegró megtorpant támadásban, több labdát is elszórt, ami lehetőséget adott Hollandiának az egyenlítésre (11–11). Sztefan Csavor törte meg a rossz szériát, ráadásul az ellenfél egyik legjobbja, Luc Steins újabb buta szabálytalanságot követett el, amiért a 22. percben másodszor állították ki. A fordulat azonban nem maradt el: miután a montenegróiak tiszta helyzetekben is hibáztak, a hollandok emberelőnyben üres kapus gólt lőttek, és 15–13-ra átvették a vezetést. Montenegró védekezésben is visszaesett, 18 gólt kapott az első játékrészben, így Hollandia 18–16-ra vezetett a szünetben.

Az nem volt meglepetés, hogy Kay Smits szállította a gólokat, de a holland kapuban a másodikként bevetett Thijs van Leeuwen sokat hozzátett csapata előnyéhez, és a bal szélen Tommie Falke is előlépett a sorból, így ezúttal Montenegrónak kellett futnia az eredmény után. 22–21-nél Vujovicsék támadhattak az egyenlítésért, ám nem tudtak élni a lehetőséggel, emberelőnyben pedig Hollandia újra ellépett. Amikor feljebb jöhettek volna, mindig becsúszott egy hiba montenegrói részről, a szurkolóik is csendesen figyelték, ahogy a hollandok öttel meglógtak a hajrához érve.

Montenegró mindent megtett, megpróbálkozott a hét a hat elleni játékkal is, de továbbra sem tudta megakadályozni a holland rohanást, így a narancsmezesek 3430-ra nyertek, megszerezve első sikerüket a középdöntőben. A 34 éves, Belgiumban védő Van Leeuwen pénteken érkezett meg a tornára, ezelőtt egy válogatott fellépés volt a neve mellett, ehhez képest egyből a meccs legjobbjának választották: 14 védéssel és 42.5 százalékos hatékonysággal zárt.

A meccs összefoglalója

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
I. CSOPORT (Budapesti Kézilabda Aréna)

Montenegró–Hollandia 30–34 (16–18)
Ld: Csepics, B. Vujovics 6-6, ill. Smits 9

KÉSŐBB
Franciaország–Izland 21–29 (10–17)
Dánia–Horvátország 27–25 (12–11)

Az I. csoport állása
1. Dánia 3 3 85–70 +15 6
2. Izland 3 2 1 82–77 +5 4
3. Franciaország 3 2 1 82–75 +7 4
4. Hollandia 3 1 2 86–93 –7 2
5. Montenegró 3 1 2 83–90 –7 2
6. Horvátország3373–86–130
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik