Férfi kézi BL: minden gól számítani fog! – Rasmus Lauge

Vágólapra másolva!
2022.05.12. 09:53
null
Rasmus Lauge szerint nehéz megmondani, mekkora előny lehet elég a jövő heti visszavágóra (Fotó: Szabó Miklós)
Hazai pályán kezdi a Bajnokok Ligája negyeddöntőjét a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, dán játékosa, Rasmus Lauge szerint minél kevesebb góllal győzik le itthon az Aalborgot, annál nehezebb lesz a jövő heti visszavágó.

Óriásit lépett előre az Aalborg férfi kézilabdacsapata azzal, hogy tavaly megszerezte a világ egyik legjobb balátlövőjét, a Barcától távozó izlandi Aron Pálmarssont, aki egyébként Veszprémben is eltöltött két felejthető évet 2015 és 2017 között.

DÖNTETLEN AZ ÖRÖKMÉRLEG
A Telekom Veszprém eddig négyszer találkozott az Aalborggal, mindkét csapat nyert és veszített már idegenben és hazai pályán egyaránt. A párbajuk nem nyúlik vissza túl régre (az Aalborgot csak 2000-ben alapították), 2017 novemberében hat góllal a magyar együttes, hárommal a dán nyert hazai pályán, hogy aztán 2020 novemberében egy hét leforgása alatt minkét gárda idegenben szerezze meg a három pontot. A dánok egyébként 2010-ben indultak először a Bajnokok Ligájában, sokáig nem jutottak a csoportkörnél és a nyolcaddöntőnél tovább, kivéve egy évvel ezelőtt, amikor a PSG legyőzésével váratlanul a döntőig meneteltek, ott azonban nagyon kikaptak a Barcától (36–23), ekkora vereséget 1989 óta nem szenvedett senki az elitsorozat döntőjében.

Ezzel az igazolással a dánok több szintet is léptek felfelé, és lelkes kiscsapatból nemcsak erős középcsapattá, de egyenesen BL-döntős alakulattá váltak. És a fejlődésnek egész biztosan nincsen itt vége, hiszen az elkövetkező években további világklasszisok érkeznek hozzájuk, jövőre például Mikkel Hansen, egy évadra rá pedig a kapus Niklas Landin. Velük kiegészülve papíron szinte bérelt helye lesz az Aalborgnak a kölni négyes döntőben.

De hogy a jelennél maradjunk, az Aalborg most is kifejezetten erős lövőposztokon, mindkét oldalon friss Európa-bajnok játékosokkal, akik a csapaton belül a legtöbb gólt szerezték a mostani BL-idényben. A bal oldalon a svéd Felix Claar 81 találattal az egész sorozat góllövőlistáját is vezeti, jobb oldalon pedig honfitársa, Lukas Sandell 65 gólt szerzett eddig, ami mutatja, hogy jó kezekben van a poszt még akkor is, ha Martin Larsen sérülése miatt egyedül kell ellátnia a feladatokat Sandellnek. Rájuk mindenképpen kiemelten kell figyelni.

„A dánoknál nagyon erős a közösség, a játékosok régóta ismerik egymást, és hiába vannak olyan sztárjaik, mint Pálmarsson vagy a svéd beálló, Jesper Nielsen, náluk mindig a csapat az első. Ezek a srácok mindig egymásért játszanak”      – mondta a Nemzeti Sportnak Rasmus Lauge, a Telekom Veszprém dán irányítója, balátlövője a két csapat csütörtöki BL-találkozója előtt, amelyen a párbaj tétje már a final fourba jutás.

A játékos szerint jó formában van Momir Ilics csapata, az Aalborg ellen leginkább arra lesz szükség, hogy működjön mindaz, ami az elmúlt időszakban az erőssége volt a együttesnek. A gyors indulások Lauge szerint eddig a legnagyobb fegyverük az idén, és ha összeáll, a védelem is ütős tud lenni – kérdés, összeáll-e. Döntő fontosságú lehet, hogy a klub két kapusa, Rodrigo Corrales és Vladimir Cupara egyaránt remekül véd, az elmúlt hónapban kis túlzással teljesen mindegy volt, éppen melyikük állt a kapuban, mert vagy mindketten, de legalább az egyikük világklasszis teljesítményt nyújtott – nemcsak sok lövés akadt el bennük, de remek százalékkal hárították is őket. A Veszprém egyre kiegyensúlyozottabbá vált az idényben, amihez hozzájárult az is, hogy a balszélső Dejan Manaszkovon kívül mindenkire számíthat a csapat edzője.

„Tavaly karácsony óta egyre jobban játszottunk, és ezúttal is nyugodtnak és magabiztosnak kell maradnunk, mert ha hibázni és kapkodni kezdünk, villámgyorsan ránk jönnek      – fogalmazott Lauge. –      Nehéz meghatározni, mekkora előny lenne elég a visszavágóra, ezért csak azt mondom, nyerjük meg a hazai összecsapást, de tény: minden egyes gól számítani fog, és minél kevesebb góllal nyerünk itthon, annál nehezebb lesz a visszavágó.”

Az idei Magyar Kupa-győztes Telekom Veszprémnek egyébként ez a huszonhetedik BL-évadja, abból huszadszorra jutott el a negyeddöntőig, míg az Aalborg hetedszer indul a legerősebb európai kupasorozatban, és másodszor jutott a legjobb nyolc közé.

PETAR NENADICS
Lendületben vagyunk a kupasikert és a szegedi győzelmet követően, jó a hangulat. Pokoli erős csapat az Aalborg, amely olyan riválisokat utasított maga mögé a csoportkörben, mint a Kiel, a Montpellier vagy a Szeged. Kiváló kézilabdát játszik, fegyelmezett és bivalyerős. Ugyanakkor hazai pályán, telt ház előtt nem adhatunk neki esélyt a gyors lerohanásokra, és legfőképpen mentálisan kell erősnek lennünk mindkét meccsen, ha be akarunk jutni a négyes döntőbe. Az első mérkőzésen valószínűleg még nem dől el semmi, de szerintem az a csapat megy majd tovább, amelyik mentálisan jobban bírja a gyűrődést.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
18.45:
Telekom Veszprém–Aalborg HB (dán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45:
Montpellier (francia)–Kielce (lengyel) (Tv: Sport1)

SZERDA
SG Flensburg-Handewitt (német)–Barca (spanyol) 29–33 (13–18),
Paris Saint-Germain (francia)–THW Kiel (német) 30–30 (14–16)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik