Férfi kézi BL: Ez lesz a szezon legfontosabb meccse – Nilsson a Veszprém–Nantes előtt

Vágólapra másolva!
2021.05.20. 10:02
null
A veszprémi Andreas Nilsson szerint komplett csapat a francia (Fotó: Szabó Miklós)
Négygólos hátrányt kell ledolgoznia hazai pályán a Telekom Veszprémnek a Nantes ellen, hogy bejusson a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, ami egyáltalán nem lehetetlen feladat.

 

„Ez lesz a szezon legfontosabb meccse! – mondta a Nemzeti Sportnak Andreas Nilsson, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának svéd beállója a Nantes elleni, csütörtöki Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójáról. –Négy góllal alulmaradtunk idegenben, ami nem számít soknak a kézilabdában, de sokkal kevesebbet nyújtottunk annál, mint amit tudunk. Örülhetünk, mert a kinti meccs alapján lehetnénk nagyobb hátrányban is… Ez a négy gól ledolgozható, minden esélyünk megvan, hogy megfordítsuk a párharcot, főleg hazai pályán, szurkolókkal. A cél egyértelmű: a kölni final fourba akarunk jutni!”

A játékos szerint a múlt heti hibákat nem szabad újból elkövetni, különös tekintettel a labdaeladásokra. Mivel az idény során David Davis együttesének nemigen volt mélypontja még akkor sem, ha nem ment neki a játék, és aránylag kiegyensúlyozott teljesítményt tudott nyújtani, a fordítás most sem tűnik lehetetlen vállalásnak.

„Hátul erősek vagyunk, erre kell most is alapoznunk. A védekezés és az ebből indított ellentámadások lesznek a visszavágó legfontosabb elemei – fogalmazott a 31 éves Nilsson. –A franciáké komplett csapat, minden poszton jók, különösen a szélsőik és a kapusuk. Emil Nielsennek elképesztő idénye van.”

A bakonyiak játékosa úgy véli, a kétszeres Európa-bajnok spanyol beálló, Adria Figueras sok gondot okozhat, noha a Nantes fegyvere most elsősorban a mentális erő, ugyanis remek formában van, az elmúlt időben olyan csapatokat győzött le, mint a Kielce, a PSG vagy múlt héten a Veszprém.

 

A negyeddöntő első mérkőzése óta mindkét gárda lejátszott egy-egy nyögvenyelős bajnokit, mert bár a Nantes és a Veszprém is nyert, egyiknek sem ment simán. Szinte ugyanaz volt a forgatókönyv mindkét esetben: indiszponált első félidő után a másodikban sikerült megszerezni a két pontot – bár nyilván mindkét edző, David Davis és egykori csapattársa, Alberto Entrerríos is a csütörtöki BL-találkozóra tartalékolt.

Az idényben eddig mindössze két csapat tudott győzni a Veszprém Arénában, a Barca (37–34) és az Aalborg (32–30), a Nantes ráadásul története során először léphet pályára a magyar csarnokban, lévén a csoportmeccset az egyik bíró pozitív koronavírustesztje miatt törölték, és a feleknek 5–5-ös végeredménnyel jegyezték be a meccset.

A Nantes ráadásul szurkolók előtt debütál Veszprémben, amihez vegyük hozzá, hogy a hazai együttesnek régen volt ilyen fontos meccse, mint a csütörtöki. Ennek elégnek kell lennie.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK
18.45:
Telekom Veszprém–HBC Nantes (francia) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Barcelona (spanyol)–Meskov Breszt (fehérorosz) (Tv: Sport1)

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
PSG (francia)–THW Kiel (német) 34–28 (16–15)
Továbbjutott: a PSG 63–59-es összesítéssel
Flensburg (német)–Aalborg (dán) 33–29 (14–16)
Tj.: az Aalborg 55–54-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik