Férfi kézi: a Szeged szerződtette a Porto irányítóját – hivatalos

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.08. 12:39
null
Miguel Martins 2024-ig kötelezte el magát a szegediekhez (Fotó: pickhandball.hu)
A korábbi sajtóértesülések igaznak bizonyultak: a Mol-Pick Szeged férfi kézilabda-csapata szerződtette a portugál Porto irányítóját, Miguel Martinst – közölte a klub hivatalos honlapján.

A 23 éves Miguel Martins három évre írt alá Szegeden, és ő lesz a klub történetének első portugál játékosa. Az irányító már két idény során is szerepelt a Bajnokok Ligájában, illetve korábban az EHF-kupában is pályára léphetett.

„Nagyon megtisztelő, hogy a világ egyik legjobb csapatában, a Mol-Pick Szegedben játszhatok majd” – nyilatkozta a játékos a klub honlapjának a szerződés megkötését követően, emellett kiemelte: minden létező sorozatot meg szeretne nyerni a csapattal.

Ahogyan arról már korábban említést tettünk, Miguel Martinsnak a mostani idény végén távozó Joan Canellas és Dmitrij Zsitnyikov pótlása lehet a feladata.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik