Férfi kézi: a Szeged hosszabbított saját nevelésű szélsőjével

Vágólapra másolva!
2021.01.06. 12:01
null
Baju (balra) hosszabbított a Szegeddel (Fotó: Földi Imre, archív)
A Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata 2023. június 30-ig meghosszabbította saját nevelésű balszélsője, Bajus Bruno szerződését.

„Mindig örömteli dolog bejelenteni egy olyan hírt, amely tudjuk, hogy sokat jelent a szurkolóknak” – nyilatkozta Kiss Bence cégvezető.

A 20. életévét idén májusban betöltő szélső a Szeged legendás játékosának, Bajusz Sándornak a gyermeke, és 2019 augusztusában, a Csurgó elleni hazai meccsen mutatkozott be az NB I-ben. Az ősz emlékezetes marad neki, hiszen a Celje elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-találkozón betalált a kapuba, így a magyar élvonal után a BL-ben is túlesett a gólpremieren. Eddig 12-szer lépett pályára az NB I-ben, és 12 gólt szerzett a juniorválogatott játékos.

„Az év első napjait édesapámnál töltöttem, így sokat beszélgettünk a kézilabdáról. Nagyszerű érzés, hogy sikerült meghosszabbítani a szerződésemet, számol velem a Szeged. Idén már több meccsen is szerepet kaptam, Egerben játszottam a legtöbbet, bízom benne, hogy erre egyre több lehetőségem lesz. Ez rajtam is múlik, mert ha az edzéseken jól dolgozom, akkor fejlődök, és számol velem Juan Carlos Pastor vezetőedző. A jövő hét elején a csapattal kezdem a felkészülést, utána a juniorválogatott összetartásán veszek részt, így mozgalmas napokkal indul majd számomra az év” – mondta Bajus Bruno a klubhonlapnak.

Mint megírtuk, a Szeged szerződést bontott a sérüléssel bajlódó izlandi balszélsővel, Stefán Sigurmannssonnal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik