Férfi kézi: a BL-győztest is két vállra fektette a Tatabánya

PETRIK JÓZSEFPETRIK JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2020.08.19. 20:33
null
A Tatabánya formája eddig igencsak biztató (Fotó: Szabó Miklós)
A Bajnokok Ligája-döntős Veszprém idegenbeli legyőzése után a BL-győztes Kielce sem járt jobban a Tatabánya ellen. A magyar csapat 11–15-ös félidei eredményt követően 28–27-re legyőzte a lengyel klubot a Földi Imre Sportcsarnokban.

Eddigi hat felkészülési mérkőzéséből hatot hozott a Vladan Matics csapata. Köztük pedig olyan „nagyvadak” is akadtak, mint a bakonyiak büszkesége, vagy éppen szerdán a BL-nyertes Kielce.

Az első, úgymond nyitott kapus meccsre úgy jöttek a kézilabdára kiéhezett szurkolók, mintha bajnoki vagy kupatalálkozó lenne. Ennek megfelelően alakult a hangulat is a csarnokban.

A mérkőzés elején jól tartotta magát a Bányász, aztán egy kettős emberhátrány megnehezítette a Matics-csapat feladatát, mert öt góllal elhúzott a sztárokkal „megpakolt” lengyel kirakatcsapat.

A szünet után gyorsan változtathatott volna helyzetén a Tatabánya, ám háromgólos hátrányban – zsinórban – három ziccert hibáztak Siposék.

Majd ismét kettős emberhátrányba kerültek a hazaiak, és ezzel végleg elúszni látszottak az esélyek. Ám a vendéglátók nem így gondolták. Kapusuk egymás után három büntetőt hárított, miközben a Grundfos kiegyenlített, majd a vezetést is megszerezte, és innen már nem volt „visszaút”.

„A sikerünk a jó kapusteljesítménynek, valamint annak köszönhető, hogy hatvan percig bírtuk a tempót a BL-győztessel. A védekezésünk most is korrekt volt, de támadásban még vannak hiányosságok. Ennek ellenére megérdemeltük a győzelmet” – értékelt Matics.

FÉRFI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Grundfos Tatabánya KC–Lomza Vive Kielce (lengyel) 28–27
(11–15)
Tatabánya, 700 néző. V: Bíró Á, Kiss O.
TATABÁNYA: Konecny – Juhász Á. 3, Győri M. 7, Debreczeni 1, Sipos A. 2, Ancsin 6, Hornyák P. Csere: Molnár B., Sunajko 1, Balogh Zs. 4 (2), Hornyák B. 3, Bálint B. 1, Ilyés, Nemes R. Edző: Vladan Matics
KIELCE: Wolff – Fernández 2, Szicsko 3, Karacic 2, Tournat 3, A. Dujshebaev 2, Moryto 2. Csere: Kornecki (kapus), Lijewski 2, Kulesh 2, Gudjonsson 5 (2), Cezary 1, Olejniczak 2, Kaczor 1. Edző: Talant Dujsebajev
Az eredmény alakulása, 7. p.: 2–1. 16. p.: 4–7. 20. p.: 6–9. 25. p.: 7–12. 33. p.: 14–16. 42. p.: 16–21. 47. p.: 20–22. 53. p.: 25–25
Kiállítások: 12, illetve 6 perc
Hétméteresek: 2/2, illetve 5/2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik