Csoknyai: Két hónappal a vb előtt tilos és felelőtlenség fiatalításba kezdeni

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 11:14
null
Vladan Matics (balra) és Csoknyai István a két kapitány– ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel (Fotó: Tumbász Hédi)
Döntött a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) szövetség elnöksége: Csoknyai István és Vladan Matics személyében két egyenrangú szövetségi kapitány ül a januári vb végéig a férfiválogatott kispadján, ám hosszabb távon számítanak rájuk. A Nemzeti Sport a két szakemberrel készített közös interjút.

 

– Mindenkit az foglalkoztat – miután ilyen még nem volt a férfiválogatottnál –, miként osztoznak majd a feladatokon, milyen lesz önök között a munkamegosztás?

NÉVJEGY – CSOKNYAI ISTVÁN

Született: 1964. október 24., Dunaújváros

Posztja: irányító-balátlövő

Nevelőedzője: Árva Csaba

Edzői: Móró Gábor, Pánczél Barabás, Kajcsa András, Valerij Melnyik, Joósz Attila, id. Kiss Szilárd, Kocsis Pál, Kaló Sándor, Vass Sándor, Hoffmann László, Kovács László, Zdravko Zovko

Első válogatottsága: 1991. június 13., Siracusa (Ausztria 25–22)

Utolsó válogatottsága: 2004. június 6., Miskolc, vb-selejtező (Norvégia 30–29)

Válogatottsága/góljai: 170/168

Klubjai: Dunaferr SE (1979–1985, 1987–1990), H. Szondi SE (1985–1986), Bramac SE, Fotex KCV (1990-2005)

Legjobb eredményei játékosként: olimpiai 7. (1992), vb-4. (1997), 2x vb-11. (1993, 1999), Eb-6. (1998), Eb-7. (1994), Eb-10. (1996), BL-2. (2002), KEK-1. (1992), KEK-2. (1993, 1997), 12x bajnok (1992, 1993, 1994, 1995, 1997, 1998, 1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005), 12x MK-győztes (1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1998, 1999, 2000, 2002, 2003, 2004, 2005)

Csapatai edzőként: MKB Veszprém (másodedző, 2005–2012), férfi szövetségi kapitány (2009–2010, 2018–), a férfiválogatott másodedzője (2008–2009), férfi juniorválogatott (2013–2014), Balatonfüredi KSE (2014–)

Eredményei edzőként: KEK-1. (veszprémi másodedzőként, 2008), 3x bajnok (másodedzőként, 2006, 2008, 2009), 2x MK-győztes (másodedzőként, 2007, 2009), férfi Eb-14. (szövetségi kapitányként, 2010), férfi junior Eb-9. (szövetségi edzőként, 2014)

Csoknyai István: – Nekünk viszont nem újdonság, hogy szerdától együtt dolgozunk, hiszen nyolc évvel ezelőtt már vezettük közösen a válogatottat. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, még jobban megismertük egymást, igaz, főleg ellenfelekként, de a baráti viszonyunk és kiváló kollegiális kapcsolatunk megmaradt. Ez még szorosabb lesz a keretnél, amellyel egyforma arányban foglalkozunk. Olyasmi nem lesz, hogy egyikünk ezért a taktikáért, másikunk egy másikért felelős.

Vladan Matics: – Csak az idő szorít bennünket, mert két hónap alatt kell összeállítanunk a huszonnyolcas, majd a szűkített húszas és az utazó tizenhatos keretet. Ráadásul a felkészülési programot, az edzőtáborok időpontját és a tesztmeccseket örököltük, ezeket már korábban lekötötték. A nyolc évvel ezelőttiekhez képest mégis hatalmas és pozitív változás történt. Akkor szinte áldozatnak tekintettek bennünket, alig kaptunk támogatást a szakmai munkánkhoz, míg jelenleg – és én ezért is vállaltam a társkapitányságot – érezzük a bizalmat, az elnökség hisz bennünk és a csapatban, minden tekintetben segít bennünket. Előttünk híres külföldi edzők vezették a csapatot, mostantól magyar szakembereknek szavazott bizalmat a vezetőség. Ezzel élnünk kell január végéig, és remélhetőleg tovább is.

FONTOS LÉPÉSEK A TOKIÓI OLIMPIÁÉRT

– Mit kér öntől a szövetség elnöksége, és mit vár ön a következő két és fél hónaptól?

CS. I.: – Nagyon egyszerű, és Kocsis Máté, a szövetség elnöke, valamint Marosi László szakmai alelnök hangsúlyozta is, hogy a világbajnokságon a hét közé kell kerülnünk, hogy ott lehessünk 2020-ban az olimpiai selejtező mezőnyében. Nekem az a vágyam, hogy a lehető legerősebb kerettel utazhassunk a dán-német rendezésű vébére. Ehhez a szövetségtől biztosan megkapunk minden segítséget, továbbá a klubok és a korosztályos válogatottak vezetői is támogatni fogják a keretben folyó, sajnos szűk időhatárok közé szoruló munkát.

V. M.: – Össze kell szednünk minden hadra fogható, nemzetközi szinten kézilabdázó, rutinos és fiatal játékost, hogy a világbajnoki hatcsapatos csoportunkban a háromba kerüljünk, vagyis továbbjussunk a középdöntőbe. Ez az első cél, aztán jöhet a következő, és a játékosokkal is meg kell értetnünk a fokozatosság elvét. Ábrándozhat bárki Tokióról, ha – ne adja Isten – nem brusztoljuk ki a két-két pontot az Európán kívüliekkel szemben. Óvatosan kell fogalmazni, és nem lehetünk véletlenül sem elbizakodottak, mert ez kicsit sem könnyű csoport.

NÉVJEGY – VLADAN MATICS

Született: 1970. április 28., Szabács

Posztja: balszélső

Válogatottsága/góljai: 105 (jugoszláv)

Klubjai játékosként: RK Partizan Beograd (–2001), Pick Szeged (2001–2007), Szeged KKSE (2007–2009), Makói KC (2009–2014), Marostői SE (2015)

Eredményei játékosként: 2x vb-3. (1999, 2001), magyar bajnok (2007), MK-győztes (2006), jugoszláv bajnok (1999), Jugoszláv Kupa-győztes (2001)

Csapatai edzőként: Pick Szeged (2007–2009), magyar férfiválogatott másodedző (2008. október–2010. február), FTC (2009–2011), Celje (szlovén, 2011–2013), szerb férfiválogatott (2014. január–június), Grundfos Tatabánya KC (2014–)

Eredményei edzőként: magyar bajnok (2007), MK-győztes (2008), 2x magyar bajnoki ezüstérmes (2008, 2009), 5x magyar bajnoki bronzérmes (2011, 2015, 2016, 2017, 2018), Szlovén Kupa-győztes (2012), férfi Eb-14. (magyar szövetségi edzőként, 2010)

– Egy hónapig tartott a kapitánykeresés, pontosabban a tárgyalássorozat önökkel és a többi jelölttel. Mi győzte meg arról, mi volt a végső érv, hogy bokros klubfeladatai mellett a szövetségi kapitányságot is vállalja?

CS. I.: – Tényleg bőven van feladatom Balatonfüreden, ugyanakkor a válogatott ügye, sikere nekem nagyon fontos. Nem akarok patetikus lenni, de ez tényleg szent ügy, aminél a magyar kézilabdában nincs fontosabb, ezért nem lehetett elkapkodni a döntést. Persze megbeszéltem a családommal és a klubvezetőimmel, valamint jó tanácsokat kaptam a menedzseremtől, Szörnyi Attilától is. Fontos érv volt, hogy Vladan barátom is azt mondta, szívesen dolgozna újra velem. Szerintem nagyon jó páros leszünk, remekül kiegészítjük egymást.

V. M.: – Már az is megtisztelő volt, hogy a szövetség elnöksége gondolt rám. Főleg azután, hogy kiderült, a vezetők magyar edzőt vagy edzőket szeretnének látni a válogatott élén. Én nem itt születtem, de már magyarnak is vallom magam, és így is érzem. Persze sokat beszélgettünk róla, hogy milyen lenne közösen vezetni a szerintem igen sokra hivatott magyar csapatot, de a konkrét tervekről csak azután esett szó, hogy megkaptuk és elfogadtuk a felkérést. Tatabányán nem volt nehéz megállapodnom a vezetőséggel, hiszen az elnökünk, Marosi László barátom egyben a szövetség alelnöke is. Vagyis egybeestek az elképzelések, ráadásul a Tatabánya játékosai közül többen a keret tagjai.

KELLENEK A RUTINOS ÖREG RÓKÁK

– Egy-két éve elkezdődött a keret fiatalítása. Ezt folytatják, vagy erre kevés az idő?

CS. I.: – Az utóbbi. Két hónappal a vébé előtt már tilos és felelőtlenség nagy arányú fiatalításba, kísérletezésbe fogni. Ez nem jelenti azt, hogy ne látnánk a bő keretbe behívható tehetségeket, akik már a juniorok között és a klubjukban bizonyítottak. Világbajnokságra azonban még nem vihetünk olyanokat, akiknek alig akad nemzetközi tapasztalatuk. Ezt nem világversenyen kell megalapozni, ott eredményt kell elérni. De mondom, tudjuk, kikről van szó, figyeljük őket. Ugyanígy a külföldön szereplőket is, akik közül bekerülhet a keretbe a tapasztalt Császár Gábor és Nagy Kornél, a fiatalok közül itt a helye Bartók Donátnak, Faluvégi Rudolfnak, Ligetvári Patriknak.

V. M.: – Emellett a klubedzők véleményét is kikérjük, és persze a korosztályos válogatottakkal dolgozó kollégákat is kérdezzük, velük is folyamatos kapcsolatot szeretnénk tartani. Azt viszont senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy-egy jó formában és jó erőben levő öreg rókát kihagyunk a világbajnoki keretből. Nem kertelek, Nagy Lászlóra és Ilyés Ferencre biztosan osztunk feladatot, ha ők is úgy gondolják, hogy tudnak segíteni. Az akaratukkal aligha lesz gond, remélem, az egészségükkel sem. Egyetértek, hogy a legerősebb csapatot kell összeraknunk. Ez pedig jelen állás szerint a jövő héten állapotfelmérésen vesz részt Balatonbogláron. Aztán decemberben minden játékos egyéni felkészülési programot kap, majd karácsony után, december huszonhetedikétől négy napig lesz edzőtáborban. Januárban a dánokkal játszunk tesztmeccseket.

A JÁTÉK EGYIK ALAPJA A KITŰNŐ ERŐNLÉT

– Fontos a stáb. Kikre számítanak segítőként a keretben?

CS. I.: – Ebben sem forgatjuk fel a világot. A már bevált, összeszokott technikai és egészségügyi stáb tagjait kértük fel a folytatásra.

V. M.: – Annyi újdonság azért van, hogy Szathmári János kapusedző mellé erőnléti trénert is kértünk, mégpedig a tatabányai Szabó Andrást. Neki a regenerációban is óriási a tudása és a tapasztalata.

VÉLEMÉNYEK

MOCSAI LAJOS, volt szövetségi kapitány: – Kitűnően ismerem mindkét kollégát, Csoknyai Istvánnal sokáig dolgoztam együtt Veszprémben, míg Vladan Matics mindig nemes és nehéz ellenfelet állított velem szembe Szegeden. Mindketten kiváló ismerői a magyar kézilabdának, bizonyítani vágynak, motiváltak és magyar mentalitással készítik majd fel a válogatottat. Kiegyensúlyozott edzőpárosként őket tartom az egyik legjobb megoldásnak, a kapitányi feladatokat jobban meg fogják oldani, mint nyolc éve, amikor a közös munkát nem a legszerencsésebb körülmények között végezték. Csoknyai higgadtabb, Matics impulzívabb egyéniség. A vébén én biztosan állítanék melléjük a stábba nyelveket tudó, a sportágban jártas, agilis segítőt, aki levenné a vállukról a szervezési, menedzselési teendők terhét. Így nekik csakis a szakmára kellene figyelni. A feladatok megosztásában nem lehet az a vezérelv, hogy egyikük a támadásért, másikuk a védekezésért felelős. Mindkettő egyformán felelős a válogatottért, a világbajnoki jó eredményért. Én bízom bennük.

KOCSIS MÁTÉ, az MKSZ elnöke: – A már októberben megbízott Csoknyai István mellé Vladan Maticsot nevezte ki az elnökség egyenrangú társ szövetségi kapitánynak. A szűkebb szakmai stábjuk két tagja Szathmári János kapusedző és Szabó András erőnléti edző. A két kapitány megfelel annak az elvárásnak, hogy életvitelszerűen Magyarországon él, valamint jelenleg ők a legeredményesebb magyar trénerek az élcsapatainkat vezető szakemberek közül, hiszen Matics a Tatabányával bajnoki bronzérmes, Csoknyai a Balatonfüreddel negyedik helyezett. A szerződésük a világbajnokság végéig, vagyis februárig szól, de nem titok, hogy hogy hosszabb távra tervezünk velük. A januári vébén a cél a hétbe kerülés, mert ezzel kvalifikálja magát a válogatott az olimpiai selejtező mezőnyébe. A sorsolást ismerve kijelenthető, ez reális, elérhető eredmény.

ILYÉS FERENC, a Tatabánya balátlövője: – Hatalmas feladat vár a két kitűnő szakemberre és a válogatottra. Egymást segítve, a sokoldalú támogatást elfogadva eredményesek lehetünk. Az idősebbek és a fiatalabbak jól dolgoznak együtt, ez kiderült az októberi Európa-bajnoki selejtezőn. Ebben a szellemben kell folytatni, és akkor nem lesz baj. Hogy velem mi lesz, azt még meg kell beszélnem a két kapitánnyal, akik közül Maticcsal napi a munkakapcsolatom a klubban.

NAGY LÁSZLÓ, a Veszprém jobbátlövője: – Két remek szakember került a keret élére. Mindketten másodszor, igaz, mostantól más rendszerben, azonos jogosultságokkal. Nyolc év telt el azóta, hogy legutóbb dirigálták a válogatottat, azóta sok tapasztalatot szereztek, és ez a csapat hasznára lesz. Nincs kétségem, ők és a játékosok is mindent megtesznek a vébén a jó eredményért. Magam is ott leszek a vébén, és addig még meglátjuk, miként tudok segíteni a csapatban vagy a csapat körül. Kívánom, ne legyen sérüléshullám, és ott lehessen a csapatban a három játékos – Balogh Zsolt, Bodó Richárd, Lékai Máté –, akinek a párja kisbabát vár januárra. Mindannyian a magyar csapat érdekét, sikerét tekintjük elsődlegesnek.”

SIMON JÓZSEF, a Nemzeti Sport szakírója: – Nem válaszoltak konkrétan az új kapitányok, pedig keresték rá a magyarázatot, hogy ebben az új, szokatlan felállásban vajon miként alakul közöttük a munkamegosztás, kinek mi lesz pontosan a feladata, ki, mikor és miért felelős. Inkább udvariasan, óvatosan körülírták… Lehet – és így az első lépéseknél bízzunk benne –, hogy a válaszok majd a gyakorlatban kiforrják magukat, és a „közös ló” miatt nem lesznek áthidalhatatlan problémák. Kívánjuk, tartson ki a nagy lelkesedés, motiváltság és egyetértés, valamint kösse/tartsa össze őket meg a csapatot is az érdek- és értékközösség. Erre láttunk és látunk is jó példákat, hiszen a nőknél az Elek, Martín duó sikeresen zárta a közös időszakot, valamint jó példa lehet a franciáknál a Dinart, Gill, a svédeknél a Lindgren, Olsson és a cseheknél a Filip, Kubes kettős is. Bárcsak beállna a sorba a Csoknyai, Matics duó! Mondjuk Tokióig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik