A Győri Audi ETO - és utána a többiek

Vágólapra másolva!
2010.09.02. 17:49
null
A győri fogadkozás címvédést ígér (Fotó: Mirkó István, archív)
Vajon sikerül felférnie a dobogóra a megerősödött Ferencvárosnak? Vagy az előző bajnokság első négy helyezettje, az idén is toronymagas esélyes Győr, a Debrecen, a Vác és a Békéscsaba lehúzza a rolót? A 2010–2011-es bajnokság legnagyobb kérdéseire tavasszal kaphatunk választ, az első mérkőzést viszont már csütörtökön megrendezik. A női bajnokság csapatainak bemutatását és az esélyek latolgatását néhány fontos szempont köré csoportosítottuk.


Már eddig is a Győr számított a bajnokság egyértelmű favoritjának, és a nyáron csak tovább erősödtek a zöld-fehérek, akik szerdán a rossz idő miatt nem a megszokott kerti partival, hanem a Magvassy-csarnokban rendezett családias, a szurkolókkal közösen tartott kis ünnepséggel hangoltak a Szekszárd elleni bajnoki nyitó meccsükre. 

A LEBONYOLÍTÁS

Az alapszakasz március 27-ig tart, utána az első helyezett a negyedikkel, a második a harmadikkal játszik elődöntőt, a győztesek a döntőben találkoznak, a vesztesek a harmadik helyért játszanak két nyert mérkőzés erejéig.

Az 5–8. helyezett csapatok és a 9–12. helyezettek 4, 3, 2, 1 bónuszponttal indulva hatfordulós rájátszásban szerepelnek.

Konkoly Csaba együttesének a bajnoki cím mellett a Magyar Kupa megnyerése is kötelező, és ahogy azt már többször hangoztatták győri részről, a Bajnokok Ligája-döntő a cél.

„Az elmúlt évek során megszerzett nemzetközi rutin az idén kamatozhat. Tavaly sajnos hiába nyertük meg itthon a rangadókat, nemzetközi porondon kikaptunk a fontos mérkőzéseken, nem tudtunk építkezni az itthoni sikerekből – mondta Konkoly Csaba. – Az idei évadra az élvonal és a középmezőny is erősödött, ami nekünk is segíthet, hogy jobban ráhangolódjunk a BL-meccsekre.”

A Ferencvárosnál semmit sem bíztak a véletlenre, már tavasszal belekezdtek az erősítésbe. Hazahívták korábbi kiválóságaikat, Kovacsicz Mónikát és Szamoránsky Piroskát, és megszerezték a Győrből távozó, szintén válogatott Tomori Zsuzsannát. Kökény Beatrix ügyvezető elnök, az egykori legendás irányító már azelőtt többször hangoztatta, az idén a dobogó a cél, és előreláthatólag kemény csaták várhatók az előző bajnokság első négy helyezettjével.

„Legfontosabb célunk az idén a négy közé jutás a bajnokságban, de nagy jóslásba nem szeretnék bocsátkozni – mondta Elek Gábor edző. – Jól sikerült az új játékosok beépítése, remek formában vannak, Szucsánszki Zita válogatottbeli remeklésének külön örülök. Ha megfelelően tudunk összpontosítani, márpedig miért ne tudnánk, jó éve lehet a mostani a Fradinak.”

A Vác Tápai Szabina átigazolásával tovább erősítette sorait, Tápai, Tóth Tímea, Temes Bernadett és a rutinos Lucia Uhraková Németh András edző irányításával sokra viheti ebben a szezonban is. De meg kell említenünk a középcsapatokat is, amelyek szintén tudtak gyarapodni a nyáron.


NŐI KÉZILABDA NB I
1. FORDULÓ
Szeptember 2., csütörtök
Szekszárd–Győr, 18
Szeptember 3., péntek
FTC–Érd, 18
Debrecen–Veszprém, 18
Dunaújváros–Siófok, 18
Szeptember 4., szombat
Vác–Újbuda, 18
Fehérvár–Békéscsaba, 18
A bajnokság teljes menetrendjét itt tekintheti meg!

NŐI NB I, 2009–2010
A VÉGEREDMÉNY
1. Győri ETO
2. Debrecen
3. Vác
4. Békéscsaba
5. FTC
6. Dunaújváros
7. Siófok
8. Fehérvár
9. Veszprém
10. Hódmezővásárhely
11. Kiskunhalas
12. Hunnia
AZ EDDIGI BAJNOKOK
15x Vasas
11x FTC
9x Bp. Spartacus
7x Győr
5x Dunaferr
3x Debrecen, Csepel
2x Építők
1x VM Fűszért, Miskolc, Bakony Vegyész, Hargita KC
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik