Argentína és Tunézia jutott tovább utolsóként a női kézilabda-vb csoportköréből

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.12.02. 20:03
null
A korábban Debrecenben is játszó Elke Karsten öt gólt szerzett az argentin válogatottban (Fotó: Getty Images)
A holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon Argentína és Tunézia is nyert, így ezzel a két válogatottal teljessé vált a középdöntő 24 csapatos mezőnye.

E-csoport

Bár az első félidőben Argentína háromgólos előnyben is volt, a szünetben Egyiptom vezetett. Azt lehetett hinni, végig szoros lesz a mérkőzés, és az észak-afrikai csapat meglepetést is szerezhet, ám nagyon simán alakult a második játékrész. Az egyiptomiak a 45. percig nem találtak be a félidőben, a dél-amerikaiak pedig ki is használták ezt, és magabiztos, 27–14-es sikert arattak, amivel továbbjutottak a középdöntőbe.

F-csoport

Tunézia az első félidő utolsó harmadában háromgólos előnyt épített ki, ám a szünet előtt Kína kétszer betalált. A folytatásban is hasonló volt a forgatókönyv, az afrikai válogatott elment két-három góllal, azonban a távol-keleti csapat feljött mínusz egyre. Azért lassan a tunéziaiak ráerőltették akaratukat ellenfelükre, és 34–28-ra nyertek, ezzel elcsípték a csoportban a harmadik, még továbbjutó helyet.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT (ROTTERDAM)
Argentína–Egyiptom 27–14 (10–11)
Ld: Cavo 6, Karsten 5, ill. Abdelmalek 5
Később
20.30: Hollandia–Ausztria

    
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia2

2

69–40+294
2. Ausztria2

2

56–43+134
3. Argentína3

1

2

75–73+22
4. Egyiptom3

3

49–93–440

F-CSOPORT ('S-HERTOGENBOSCH)
Tunézia–Kína 34–28 (18–17)
Ld: Hamruni 7, Auidzs 5, ill. Liu Jü-ting 7, Liu Hszüe-tan 6, Liu Csan 5
Később
21.00: Franciaország–Lengyelország

    
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország2

2

90–39+514
2. Lengyelország2

2

65–46+194
3. Tunézia3

1

2

78–100–222
4. Kína3

3

69–117–480

 

 

Legfrissebb hírek

Klujber Katrinnak feladtuk a leckét, „vakon” kellett rangsorolnia a női kéziválogatott játékosait – videó

Kézilabda
51 perce

Sorsdöntő mérkőzésként tekintenek a románok a mieink elleni középdöntős összecsapásra

Kézilabda
1 órája

Hatgólos hátrányból fordítottak a szerbek a spanyolok ellen a középdöntő nyitányán

Kézilabda
1 órája

A Svájc elleni második félidőt kell továbbvinnie női kéziválogatottunknak; így várjuk a középdöntős ellenfeleket

Kézilabda
2 órája

Kisbabája is a norvégok klasszisával tartott a női kézilabda-vb-re

Kézilabda
10 órája

A svájci kézisek büszkék az ellenünk nyújtott első félidejükre, szomorkodnak a második miatt

Kézilabda
11 órája

Vámos Petra: Nem stresszeltünk a félidőben, megbeszéltük, daráljuk be őket

Kézilabda
21 órája

Golovin Vlagyimir: Az első emeleten állunk most, de háromemeletes a ház

Kézilabda
22 órája
Ezek is érdekelhetik