Nemzetisport.hu nyomtatott 2006.02.27 19:03 Frissítve: 2012.02.06 02:54

Kézilabda: Siti Beáta visszavonult

A női élvonalbeli kézilabda-bajnokságban szereplő Cornexi-Alcoa-HSB Holding korábbi válogatott játékosa, Siti Beáta (képünkön) bejelentette visszavonulását.

A harminchárom éves, százharminchatszoros válogatott játékos azt követően hozta meg döntését, hogy a hétvégi, Dunaferr elleni bajnokin keresztszalag-szakadást szenvedett.

Siti a szezon után egyébként is visszavonult volna az aktív játéktól, így mostani sérülésével ennek a lépésnek ment elébe.

A klasszis sikerekben gazdag játékos-pályafutását tudhat maga mögött: öt nemzetközi kupaaranyérmet gyűjtött be három klub színeiben.

A Dunaferrben érte el legnagyobb klubsikereit, tagja volt az 1999-ben BL-t, az 1998-ben EHF-kupát, illetve az 1995-ben KEK-t nyert dunaújvárosi együttesnek.

Négy évvel ezelőtt a dán Ikast légiósaként, míg tavaly a Cornexi játékosaként nyert EHF-kupát.

Nem mellékesen a Dunaferrel 1999-ben elhódította a Szuperkupát is.

A magyar válogatottnak éveken keresztül meghatározó alakja volt. Szerepelhetett az Eb-győztes (2000), az olimpiai ezüst- és bronzérmes (2000 és 1996), a világbajnoki második (1995) és az Eb-harmadik (1998) nemzeti csapatban.

„Bár még várunk a keddi MRI-vizsgálatra, de az orvosom szerint nagy valószínűség szerint elszakadt a keresztszalagom – mondta Siti Bea, aki hétfőn elment ugyan a Cornexi délutáni edzésére, de csak nézője lehetett társai gyakorlásának. – Vasárnap, amikor a duzzanatot leszívták a térdemből, a váladék csupa vér volt. Ez pedig a szakemberek szerint a szakadás egyértelmű jele. Még nincs meg a műtét időpontja, de ez a sérülés gyakorlatilag azt jelenti, hogy be kell fejeznem a kézilabdát. Azt terveztem, hogy az évad végén hagyom abba, s nem így, de a sors közbeszólt. A műtétre és a rehabilitációra szükség lesz, mert ép keresztszalaggal szeretnék élni, de úgy érzem, ahhoz már nincs erőm, hogy újra visszaszerezzem a profi sportoláshoz szükséges erőnlétet. Sajnos így alakult, ezt el kell fogadnom.”

Balássi Imre elmondta, a klubnak sürgősen meg kell találnia Siti utódját, mert az EHF-ben szerdán lejár az igazolási határidő

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
2022.09.30 23:35:22

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mert egy idő után már kevésbé lesz édes az íze a sikernek a hazai porondon a Veszprém ellen.

2022.09.29 18:25:56

Kézilabda nemzetisport.hu

Három mérkőzés után nulla ponttal áll a magyar csapat, a második félidőben sokkal jobb volt a Kiel.

2022.09.24 17:05:07

Kézilabda nemzetisport.hu

A Metz végig vezetett, volt, hogy nyolc góllal is, végül néggyel bizonyult jobbnak az ETO-nál.

2022.09.24 10:51:49

Kézilabda nemzetisport.hu

Az első félidőben sokkal jobb volt a vendég Brest, de felállt a padlóról az FTC... Hogy nagyon elrontsa a legvégét.

2022.09.22 17:59:40

Kézilabda nemzetisport.hu

Fordulatos első félidő után a másodikban a Nantes tartotta előnyét és öt góllal legyőzte a Szegedet.