SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYonline 2005.04.10 22:33 Frissítve: 2011.11.18 00:21

A Slagelse igazolta hírnevét

A BL-döntőnek is beillő ütközet előtt Kiss Szilárd edző nem látszott túlságosan izgatottnak, de hogy volt benne feszültség, azt jelezte, hogy csupán annyit mondott: a sérült Lovászt és Nagyot nélkülöző keretének többi tagja egészséges, és óriási becsvággyal várja a Slagelse elleni csatát. Pálffy Zsuzsának volt kisebb megfázása az utóbbi napokban, de ő is meggyógyult, vállalhatta a játékot.

Már a csapatok bemutatásakor izzott a csarnok, amikor pedig Bohus útjára indította a labdát, szinte felrobbant a terem. S hogy Radulovics Bojana gólja után milyen hangzavar támadt, azt nem is lehet leírni. (A találkozón a Slagelsében is szerepelt egy Radulovics, mégpedig Valentina, aki a szerb válogatott erőssége.) A kissé megilletődöttnek tűnő Slagelse büntetőt hagyott ki, és a továbbiakban sem diktált túl nagy iramot, mintha csupán kóstolgatta volna a Dunaferrt. Radulovics találataival és Ferling kapufájával folytatódott a küzdelem, miközben Pálinger bravúrt bravúrra halmozott. Radulovicsot képtelenek voltak megállítani a vendégek (4-0), akik csak szenvedtek a hazaiak szigorú védőfalával szemben.

Radulovics négy góljára végül Fridrikas büntetőből válaszolt a 8. percben. Többnyire sikerültek a hazaiak gyors leindításai, a BL-címvédő Slagelse a félidő közepén sem ébredt fel - igaz, épp elég gondja akadt azzal, hogy alkalmazkodjon a Dunaferr szenzációs taktikájához és játékához. Kiss Szilárd edző maximálisan elégedett lehetett keveset hibázó tanítványaival, akik közül - mint már annyiszor - a hétméterest hárító Pálinger és a virtuóz gólokat lövő Radulovics kimondottan parádézott (6-3).

Az olykor túl lezseren, mondhatni szematelenül kézilabdázó vendégek az elnyűhetetlen Fridrikas és Petrovics vezérletével igyekeztek nagyobb iramot diktálni, ám az újvárosiakat továbbra sem tudták meglepni. Ferlingék világszínvonalú védekezéssel állták a vendégrohamokat, amelyekben - a semleges szemlélő meglepetésére - igen kevés fantázia volt. Az újvárosiak szinte önkívületben játszottak, ugyanakkor rendezett, átgondolt volt minden akciójuk (9-6). A Slagelse egy-egy fellángolása azonban mutatta, hogy nagyon kell igyekeznie a Dunaferrnek, ha növelni szeretné előnyét (10-9). Kindl Gabriellát kisebb fejsérülés miatt kellett ápolni, később Balogh góljával visszaállt a régi különbség (12-9), és a Dunaferr továbbra is csak felsőfokú jelzőket érdemelt kimagasló teljesítményéért.

A dunaújvárosi Bohus Bea hiába próbálkozott, nem tudott betalálni a vendégcsapat kapujába (Fotó: Danis Barna)
A dunaújvárosi Bohus Bea hiába próbálkozott, nem tudott betalálni a vendégcsapat kapujába (Fotó: Danis Barna)
A fordulás után felváltva lőtték a gólokat a csapatok, és 13-12 után égető szükség volt Pálinger újabb bravúrsorozatára. Ferling és Radulovics irányításával szinte cikáztak a hazaiak a dán kapu előtt, és Balogh után Németh is szépségdíjas találattal örvendeztette meg a szurkolókat (16-13). A dánok kiállításokkal bűnhődtek túlságosan durva szabálytalanságaikért, és az egyik kíméletlen belemenésük után Radulovics Bojanát ápolni kellett. A Dunaferr tartotta előnyét (20-17), mert Radulovics akciókból és büntetőkből egyaránt biztosan betalált. Társai is káprázatosan küzdöttek, ám fokozatosan belelendültek a vendégek, akik a fantasztikus napot kifogó Petrovics és Szavics vezérletével, valamint Leganger kapus bravúrjainak köszönhetően megújult lendülettel vetették magukat a harcba. A hirtelen hullámvölgybe kerülő Dunaferr képtelen volt megállítani a dánokat, akik szinte pillanatok alatt fordítottak (20-21). Persze az újvárosiak is összeszedték minden erejüket és tudásukat (22-21), ám sehogy sem akart elfogyni a dánok ereje, így 22-25-nél kezdődött a hajrá.

Kiss Szilárd időkérése után még hat perc volt hátra. Vincze bátran betört, ám Petrovics büntetőből válaszolt (23-26), Melgaard a harmadik kiállítását is összeszedte, de Leganger ziccert hárítva segítette csapatát a nehéz percek átvészelésében. Radulovics Bojana büntetőjét nem tudta ki védteki, a csereként beálló Thomsen, Pálffy pedig ejtésével megtréfálta Legangert (25-26). Már csak egy perc maradt, és eldőlni látszott a meccs. Anja Andersen időt kért 25-27-nél, és bár többet vitatkozott a bírókkal, mint az első félidőben, továbbra is higgadtan dirigálta együttesét. Belülvédekezés miatt Fridrikas, a dánok másik vezéregyénisége hétméterest lőhetett (25-28), majd Radulovics Bojana állhatott a büntetőhöz - ám elhibázta.

A Slagelse győzelmével nagy lépést tett a BL-döntőbe jutásért, és a Dunaferrnek - miként korábban a szintén dán Viborg ellen - újra csodát kellene tennie a fináléba jutásért. A visszavágót április 17-én rendezik meg.

Szavazás

Meddig jut a Dunaferr a női BL-ben?

Írja be az itt látható számot!
2021.09.23 18:07:44

Kézilabda VINCZE SZABOLCS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Néha zseniálisan, néha csapnivalóan kézilabdázott a magyar csapat a BL-ben, Dujsebajevék ellen ennyi kevés volt.

2021.09.22 18:07:10

Kézilabda R. Gy.

A biztos hazai győzelem mellett megszületett a Pick Szeged 6000. gólja a BL-ben.

2021.09.19 09:17:00

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Tokióban olimpiai aranyérmet nyert, és készen áll arra, hogy a Veszprémmel is a csúcsra érjen.

2021.09.18 17:27:23

Kézilabda BOBORY BALÁZS (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

A megerősödött Krim sokáig tapadt, mint a pióca, de így sem tudta megakadályozni a biztos ETO-győzelmet.

2021.09.18 15:27:28

Kézilabda PAPP BÁLINT (összefoglaló), MURÁNYI DOMONKOS (percről percre)

Az első játékrészben nem működött jól a védekezés, de a szünet után szinte minden sikerült a zöld-fehéreknek.