H. L., S. J.online 2003.11.20 21:57 Frissítve: 2011.05.07 00:03

Bozidar Jovic Zágrábban készül

A Fotex KCV-ből a nyáron Fiumébe, a horvát kikötővárosba igazoló Bozidar Jovic, a világbajnok válogatott beállósa a minap bírálta klubcsapata, az RK Zamet Rijeka vezetőségét, és noha úgy tűnt, a helyzet rendeződik, az egyesület vezérkara szerződést bontott a játékossal. Jovic legfőbb bűne az volt, hogy kijelentette, a csapat nagyon jól játszik ahhoz képest, hogy a vezetőség milyen keveset törődik vele (ezzel az elmaradt fizetésekre utalt). Ezután a klub igazgatója, Damir Bogdanovic levélben közölte a játékossal, hogy szerződést bontanak vele, s a közös megegyezés után Jovic elköszönt Fiumétől. Pero Bracanovic klubelnök elmondta, békésen váltak el, és Jovic előtt még jelentős pályafutás áll, valamint a Zametnak is fontos céljai vannak.Bozidar Jovic a Nemzeti Sportnak a múltról és a terveiről is beszélt.
"A legsúlyosabb probléma a klub pénzhiánya, illetve a felhalmozódott adóssága volt – mondta a világklasszis, aki idegenforgalmi vállalkozóként is megállja a helyét, s Pag városában sportcsarnokot és teniszpályákat épít. – Ugyanakkor a Zamet vezetői tisztességesek voltak velem, holott én nem értettem egyet azzal sem, hogy ők megelégednek a bajnokságban második hellyel. Jelenleg Zábrábban edzek, de szerződést még nem írtam alá. Lino Cervar mesterrel, aki a válogatottban is az edzőm, remekül megértem magam. A Bajnokok Ligájában akkor szerepelhetek, ha sikerül a szerződésemről megállapodnom a vezetőkkel. Erre talán már nem kell sokat várni. Azt hiszem, a BL-nyolcaddöntőben már pályára lépek.”
A Zamet edzője, Zlatko Saracevic, akivel Jovic többek között Veszprémben is együtt kézilabdázott, diplomatikus véleményt mondott.
"Ez az ügy már nem az én hatáskörömbe tartozik – állította –, de sajnálom, hogy ezúttal ilyen körülmények között kellett megválnunk egymástól. Kisebb válság után ismét talpra állt a csapatunk, és nem tudom, hogyan hat rá Jovic kiválása.”
A Zamet csapatkapitánya, Milan Uzelac hozzátette: "Nagyon sajnálom Jovic távozását, hiszen kiváló játékos és nagyon jó ember. Nem akarok belebocsátkozni abba, hogy a válás valódi okait mondták-e el a médiában, hiszen ez az ő ügyük.”
2021.04.16 15:55:35

Kézilabda RUSZNÁK GYÖRGY

Ezzel lényegében kijutott a világbajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott.

2021.04.15 21:10:14

Kézilabda MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Az utolsó tíz percre, borítékolhatóan minimum tízgólos előnynél Ambros Martín vezetőedző nyugodtan beküldheti a pályára. És akkor jöhet tíz perc folyamatos vastaps, standing ovation, neki szóló ének, aztán pedig a lefújás után mindenkinek rengeteg könny és szép emlék.

2021.04.13 11:50:00

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS

A 66 éves mesteredző úgy véli, a siker a legjobb orvosság konfliktus ellen.

2021.04.12 14:23:52

Kézilabda NAGY PÉTER, VINCZE SZABOLCS, HATÁR DÁVID (percről percre)

A rekordgyőztes bakonyi együttes 28. alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát.

2021.04.12 11:17:47

Kézilabda BOBORY BALÁZS

A Dunaszerdahely női kézilabdacsapata a nemzetközi porondon is képviselheti a felvidéki várost.