Keresési eredmények

Archiv cikkek
2002.11.23. 21:52
Gondot okozhat a sok győzelem

Archiv cikkek
2002.11.23. 21:48
Két találat a hosszabbításban
Három éven át a bajnokság egyik csúcstalálkozójának számított ez a párosítás, mára azonban a szakma és a közvélemény túlnyomó többsége úgy tartja, a hazai győzelmen kívül minden más eredmény meglepetésnek számít a Dunaferr Üllői úti vendégjátéka alkalmából.

Archiv cikkek
2002.11.23. 21:42
Szabó Andrásért is küzdöttek
Megtört a jég, 11 év után nyerni tudott az Újpest az ETO vendégeként. A lila-fehérek mezőnyben nem játszottak különösebben jól, de a lefújás után ez már senkit nem érdekelt, a lényeg a három pont volt. Győrött a vendégek taktikusan, jól futballoztak, és szinte minden helyzetüket kihasználva győztek. A sikerből nagy részt vállalt Rósa Henrik, aki megszerezte a vezetést, majd két gólpasszt adott.

Archiv cikkek
2002.11.23. 21:41
Menekülőre fogta a Honvéd
A spanyoloknak a BarcelonaReal Madrid, az olaszoknak a MilanInter, nekünk a KispestBékéscsaba jutott erre a hétvégére (hogy az angoloknál szombaton ebédidőben egy 53-as Manchester UnitedNewcastle derbit rendeztek, az már szinte említést sem érdemel&). Ott Kluivert és Ronaldo, amott Inzaghi és Vieri, itt meg Dorel Balint és Zseljko Gavrilovics.

Kézilabda
2002.11.23. 21:36
Padlón a vb-bronzérmes
A spanyoloktól pénteken elszenvedett vereség (2726) után Mocsai Lajos szövetségi kapitány roppant határozottan mondta el véleményét játékosainak, akik a háromnapos viadal második fordulójában, szombaton összeszedték magukat, és a káprázatos napot kifogó Farkas Ágnes vezérletével, jó játékkal legyőzték a világbajnoki bronzérmes jugoszlávokat. A siker erkölcsi és szakmai értéke egyaránt jelentős, hiszen Marko Iszakovics mester együttese az utóbbi hetek Eb-felkészülési tornáin és tesztmérkőzésein felülmúlta többek között a dán, a norvég és az orosz együttest.

Kézilabda
2002.11.23. 21:32
Junior nők - akárcsak Ludas Matyi

Kézilabda
2002.11.23. 21:31
Férfi BL - nyerni jött Veszprémbe a címvédő

Vízilabda
2002.11.23. 21:28
Európai kupasorsolás: vehető akadályok
A BVSC-nek sikerült, a Ferencvárosnak nem most a Domino-BHSE próbálkozhat. Röviden így sommázhatnók a szombati BL-sorsolást, elvégre ismerősnek tetsző kvartettbe sorolták be a magyar bajnokot. Az 19992000-es idényben a vasutasok az Olympiakosz Pireusz, az Olympique Nice és a Splitska Banka előtt nyerték meg a csoportot, viszont a következő idényben a Fradi csak a Nice-t előzte meg, a továbbjutást a Pireusz és a Becsej harcolta ki. Nos, ezúttal a Domino is megkapta a görögöket és a franciákat, plusz elengedhetetlen "délszláv kellékként a Mladost Zagreb is a kompánia tagja lett.
108096
/
109712