Vuelta: törölték a portugáliai szakaszokat is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.09. 14:38
null
A verseny ideje alatt még nem látják biztosítottnak a résztvevők zavartalan határátlépését (Fotó: AFP)
Az idei Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen törölték a portugáliai szakaszokat.

 

A szervezők szombati közlése szerint döntésüket a koronavírus-járvány kényszerítette ki, miután a verseny ideje alatt még nem látják biztosítottnak a résztvevők zavartalan határátlépését. Kiemelték: a törlést az érintett portugáliai településsekkel egyetértésben hozták meg.

Idén a 15. és a 16. szakaszt rendezték volna portugál részen, a szervezők most alternatív spanyol etapok megvalósításán dolgoznak, miután nem akarják újabb két szakasszal megrövidíteni a viadalt.

Az idei verseny első három, hollandiai szakaszát már korábban törölték – és tették át előreláthatólag 2022-re –, egyben az is eldőlt, hogy így a szokásos 21 helyett ezúttal 18 etapos lesz a Vuelta.

A spanyol körverseny így a tervezett négy ország helyett csupán kettőt érint 2020-ban: Spanyolországon kívül Franciaországot. Utóbbiban a sportág ikonikus hegyének, a Tourmalet-nak a leküzdése vár a mezőnyre.

A Vueltára eredetileg augusztus 14. és szeptember 6. között került volna sor, de a többi sportági viadalhoz hasonlóan módosítani kellett az időpontot. A nemzetközi szövetség (UCI) kedden közölte az új, tervezett versenynaptárát, amely szerint a Vuelta október 20-án venné kezdetét és november 8-án érne véget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik