Tour: Thomas nem akart másodhegedűsként indulni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 13:43
null
Geraint Thomas nem akart másodhegedűsként indulni (Fotó: AFP)
Geraint Thomas, a viadal 2018-as győztese nem szeretett volna úgy rajthoz állni a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, hogy nem ő csapata első számú menője.

 

Az Ineos brit versenyzője erről a mostani Tourral párhuzamosan zajló Tirreno–Adriatico körön beszélt a La Gazzetta dello Sport olasz napilapnak.

„Csak azért, hogy a csapat tagja legyek, nem akartam rajthoz állni. Azt gondolom, abban a korban vagyok, amikor minden alkalommal a győzelemért kell harcba szállnom, éppen ezért indulok majd a Giro d'Italián” – jelentette ki a 34 éves walesi kerekes, aki csapata kapitánya lesz az október 3. és 25. közötti olasz körversenyen.

„Csalódás volt, hogy az Ineos nem rám számított a Touron, de a Giro idei útvonala jobban fekszik nekem” – tette hozzá Thomas.

A nyolcszakaszos Tirreno–Adriatico szeptember 14-ig tart, Thomast a négyszeres Tour-győztes, kétszeres Vuelta- és egyszeres Giro-bajnok Chris Froome is segíti majd. Utóbbi a spanyol körön lesz az Ineos első számú embere.

Thomas tavaly – címvédőként – csapattársa, a kolumbiai Egan Bernal mögött második lett a Tour de France-on.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik