Tour: Geraint Thomas ellenzi a nézők nélküli versenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.30. 15:17
A 2018-as győztes Geraint Thomas szerint nézők nélkül nem lenne szabad megrendezni idén a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt, amely az egyike annak a kevés nyári nagy sporteseménynek, melyet még nem halasztottak el a koronavírus-járvány miatt.    

„Szurkolók nélkül nem lenne igazi a Tour”– nyilatkozta a The Daily Telegraph-nak hétfőn a 33 éves walesi sportoló. Szerinte a verseny megrendezésére vonatkozó döntést úgy kell meghozniuk az illetékeseknek, hogy legfontosabb szempontként minden érintett egészségének védelmét jelölik meg.„Szurkolók nélkül nem lenne igazi a Tour”– nyilatkozta a The Daily Telegraph-nak hétfőn a 33 éves walesi sportoló. Szerinte a verseny megrendezésére vonatkozó döntést úgy kell meghozniuk az illetékeseknek, hogy legfontosabb szempontként minden érintett egészségének védelmét jelölik meg.

„Szeretnék újra versenyezni, szeretnék ott lenni a Touron, de csak akkor, ha biztonságos”– jelentette ki, és hozzátette: az érveket és az ellenérveket is meg tudja érteni.

„Egyrészről ez csak egy sportesemény, és most van ennél fontosabb is a világban, másrészről viszont számos munkahely függ a Tour megrendezésétől”– mondta Thomas.

A Tour de France a tokiói olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság mellett az egyik legnagyobb sportesemény lett volna az idei nyáron. Az ötkarikás játékokat és a futball Eb-t már elhalasztották, sajtóértesülések szerint a kerékpáros viadal szervezői inkább azon dolgoznak, hogy a nyilvánosság jelentős kizárásával, de megrendezhessék a Tourt.

A tervek szerint a háromhetes viadal június 27-én rajtolna Nizzában és július 19-én, a hagyományoknak megfelelően Párizsban érne véget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik