Tour de France: Porte kulcscsont- és medencetörést szenvedett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 14:49
Kulcscsont- és medencetörést szenvedett Richie Porte, aki óriásit bukott vasárnap a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny kilencedik szakaszán.

A Nantua és Chambéry közötti 181.5 kilométeres királyetapon az összetettben ötödik Porte az utolsó hegyet követő lejtmenetben nagy sebességgel nekiesett a sziklafalnak. A BMC ausztrál versenyzőjét nyakmerevítőben, hordágyon szállították kórházba.

Max Testa csapatorvos közölte, a végső győzelemre is esélyesnek tartott kerekes felépülése legalább 4-6 hétig tart majd. Fabio Baldato csapatfőnök hozzátette: Porte számára ismerős volt a terep, mivel négyszer is járt az érintett lejtőn, ráadásul egyszer versenykörülmények között.

A balesetbe az összetettben előkelő helyen álló Daniel Martin is belekeveredett, ő azonban cserekerékpárral folytatni tudta a viadalt. Az ír kerekes keserű szavakkal bírálta a Tour rendezőit:

„Nagyon csúszott az út, azt hiszem, a szervezők megkapták, amit akartak. Sok kavics volt az úton, nem voltak megfelelőek a körülmények” – jelentette ki a 30 éves versenyző, aki végül 1 perc 15 másodperces hátránnyal ért célba az élboly mögött, és összetettben a hatodik helyre csúszott vissza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik