Tour de France: győzelemre tör jövőre a nagyot bukó Froome

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.03. 17:40
A jövő évi Tour de France országúti kerékpáros-körverseny megnyerésére készül a négyszeres győztes Chris Froome, aki júniusban hatalmasat bukott.

A 34 éves brit sportoló először nyilatkozott azt követően, hogy június 12-én az idei Tourra készülve szenvedett balesetet a Dauphiné elnevezésű franciaországi viadalon: 54 kilométeres óránkénti sebességgel száguldva lefelé a nagy szélben nekiment egy falnak, eltörte a combcsontját, valamint a jobb könyökét, illetve több bordáját is.

„Mindent annak fogok alárendelni, hogy legalább olyan, vagy még jobb állapotban legyek ott a 2020-as Tour rajtjánál, amilyenben idén voltam” – jelentette ki csapata, az Ineos Twitterén közzétett interjúban Froome.

A hétszeres Grand Tour-győztes kerekes azt mondta, sérülései a vártnál gyorsabban gyógyulnak, a műtétét végző orvos pedig azt mondta, semmi akadálya, hogy teljesen felépüljön.

„Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy nem sérültem meg súlyosabban” – nyilatkozott a négy Tour-sikere mellett egy Giro d'Italia- és két Vuelta-diadalt számláló versenyző.

A balesetre visszaemlékezve megjegyezte, a bukás után az első kérdése az volt, felépül-e az idei Tour rajtjára.

„Ezt kérdezgetve feküdtem a földön, de a csapat velem lévő tagjai azonnal közölték, felejtsem el. Azt mondták, nem megyek sehova, maradjak nyugton, amíg meg nem érkezik a segítség” – mesélte a kerékpáros, akit előbb roanne-i kórházba szállítottak, majd később mentőhelikopterrel St.-Étienne-be vittek, ott műtötték meg, s egy ideig az intenzív osztályon ápoltak.

Froome azóta már elkezdte a fizioterápiát, múlt héten videóban tette közzé, amint szobabiciklin ül és egy lábbal teker.

Távollétében csapattársa, a kolumbiai Egan Bernal sikerét hozta az idei Tour, mögötte az ugyancsak az Ineosban tekerő, tavaly győztes walesi Geraint Thomas lett a második. Bernal sikerével az Ineos- (korábban Sky-)istálló valamely versenyzője az elmúlt nyolc Tour de France-ból hetedszer ünnepelhetett végső diadalt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik