Tour de France: Bilbaóból rajtol a 2023-as verseny

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.26. 13:57
null
Bilbaóból rajtol a 2023-as Tour de France (Fotó: AFP)
Bilbaóból rajtol a 2023-as Tour de France országúti kerékpáros-körverseny – írja az MTI.

 

A szervezők és a helyi hatóságok pénteken jelentették be, hogy a baszk város két év múlva a legrangosabb háromhetes körverseny első két szakaszát látja vendégül.

A bilbaói El Correo csütörtökön már beszámolt róla, hogy a város 2016-ban tárgyalásokat kezdett a Francia körversenyt szervező Amaury Sport Organisationnel (ASO), ennek eredménye, hogy 1992 után visszatér Baszkföldre a Tour: akkor San Sebastiánból indult a mezőny.

A 2023-as lesz a Tour 1903 óta íródó történetében a 25. viadal, amely Franciaországon kívül kezdődik: az idei kiírás Koppenhágából rajtolt volna, ám a koronavírus-járvány és a labdarúgó Európa-bajnokság tavalyról idénre halasztása nyomán áthelyezték, így a Nagy Rajt házigazdája Brest lesz a június 26. és július 18. között sorra kerülő Touron.

A dán főváros a jövő évi Tour de France-t látja vendégül, az első három etapot rendezik a skandináv országban.


(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik