Tour de France: a csapatok szerint túl szigorú a vírushelyzet miatti szabály

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.26. 16:41
null
A csapatok szerint túl szigorú lett a kizárási szabály (Fotó: AFP)
A szombaton rajtoló Tour de France-on induló országúti kerékpáros csapatok azt szeretnék elérni, hogy a szervezők enyhítsenek azon a szabályon, miszerint egy istállón belül egy hét alatt adott két pozitív koronavírusteszt kizárást von maga után.

 

Ráadásul a jelenleg érvényben lévő kiírás alapján mindegy, hogy versenyző vagy stábtag akad fenn az ellenőrzésen.

Névtelenséget kérő forrás szerint a csapatok kedden megvitatták a kizárási szabályt, és arra jutottak: szervezőket arra kérik, hogy ne alkalmazzák ezt.

„A szabályt várhatóan enyhítik, legalábbis arra számítunk, hogy változni fog" – jegyezte meg az egyik gárda képviselője. A szervezők egyelőre nem reagáltak a felvetésre.

A világjárvány miatt a Tourt csak most, mintegy két hónapos halasztással tudják megrendezni. A mezőny szombaton rajtol Nizzából, és szeptember 20-án fut be hagyományosan a párizsi Champs-Élysées-re.

A kerékpárosok és a stábtagok elkülönítve, úgynevezett buborékban lesznek, ahogy megérkeznek Nizzába. A Tour előtt minden résztvevőt két koronavírustesztnek vetnek alá. A szakaszok utáni eredményhirdetéskor nem lesznek az eddig a győztesnek puszit adó pódiumlányok, és a díjátadáson résztvevő hivatalos személyek számát is csökkentik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik