Országúti kerékpár: Ellen van Dijk mezőnyben is csúcsra ért

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.11. 19:08
null
Ellen van Dijk Európa-bajnok (Fotó: Getty Images)
A holland Ellen van Dijk szóló szökésből nyerte meg a női mezőnyversenyt a Trentóban zajló országúti kerékpáros Európa-bajnokságon – közölte az MTI.

 

Szabó Zsófia két nappal a mezőnyverseny előtt pályabejárás közben balesetet szenvedett, és bár a kórházi kezelés után vállalni tudta a szereplést, nem fejezte be a 105.6 kilométeres távot, amelyen a mezőny nagy iramot diktált. Az erős tempótól leszakadt a többi között a korábbi győztes holland Marianne Vos is. A nap négyfős szökésébe bekerült honfitársa, Ellen van Dijk, aki riválisait lerázva hosszú kilométereken keresztül tekert egyedül.

Noha az esélyesek őt üldöző csoportja közelebb zárkózott hozzá, a kiváló időfutammenő Van Dijk növelte előnyét, az utolsó tíz kilométernek közel egyperces fórral vágott neki. A nyolcfős második bolyban két honfitárs akadályozta az üldözést, amely csak húsz másodpercre tudta faragni a hátrányt, így az időfutamban begyűjtött csütörtöki ezüstérme után az egyenkéntiben négyszeres kontinensbajnok Van Dijk 34 esztendősen a mezőnyversenyben is Eb-aranyérmes lett. A célegyenesben végig integetve ünnepelhetett Van Dijk, aki a 2016 óta megrendezett felnőtt női világbajnokságok történetének ötödik holland győztese lett.

Másodikként a német Liane Lippert, harmadikként a litván Rasa Leleivyte ért célba.

A nap során korábban Fetter Erik negyedik helyen zárt az U23-asok mezőnyversenyében.

Az Eb vasárnap a férfi mezőnyversennyel zárul, amelyben négy magyar – Valter Attila, Peák Barnabás, Pelikán János és Filutás Viktor – lesz érdekelt.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
EURÓPA-BAJNOKSÁG, NŐI MEZŐNYVERSENY

1. Ellen van Dijk (Hollandia) 2:50:35 óra
2. Liane Lippert (Németország) 1:18 perc hátrány
3. Rasa Leleivyte (Litvánia) azonos idővel

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik