Kerékpár: Tadej Pogacar nyerte a Liége–Bastogne–Liége-t

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.25. 18:20
null
Tadej Pogacar ünnepelhetett (Fotó: AFP)
A szlovén Tadej Pogacar nyerte meg a Liége–Bastogne–Liége klasszikus egynapos országúti kerékpáros-viadalt – közölte az MTI.

 

A közel 260 kilométeres verseny utolsó emelkedője után öten maradtak elöl, a hajrában pedig a Tour de France címvédője volt a leggyorsabb. A 22 esztendős Pogacar első diadalát aratta az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok egyikén.

Másodikként a világbajnok francia Julian Alaphilippe, harmadikként honfitársa, David Gaudu ért célba. A 41. születésnapját épp vasárnap ünneplő, korábbi világbajnok és a Liége–Bastogne–Liége-en négyszeres győztes spanyol Alejandro Valverde negyedik pozícióban zárt.

A 140.9 kilométer hosszú női versenyen ötfős boly között dőlt el az elsőség sorsa. Csapat- és honfitársa, a világbajnok holland Anna van der Breggen felvezetése után a sprintet Demi Vollering nyerte, ez volt az SD Worx 24 esztendős versenyzőjének első sikere Monumentumon. Második az – ugyancsak holland – Európa-bajnok, Annemiek van Vleuten, harmadik az olasz bajnok Elisa Longo Borghini lett.

LIÉGEBASTOGNELIÉGE, 259.1 km
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE)
2. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck - Quick-Step)
3. David Gaudu (francia, Groupama-FDJ)
4. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar)
5. Michael Woods (kanadai, Israel Start-Up Nation)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik