Kerékpár: Roglic és Vingegaard révén kettős Jumbo-siker a Critériumon

Vágólapra másolva!
2022.06.12. 17:53
null
A Jumbo-Visma versenyzői gurultak be az első két helyen (Fotó: AFP)
Totális erődemonstrációt tartott a Jumbo-Visma a Tour de France főpróbájaként: a Critérium du Dauphiné vasárnapi záróetapján Jonas Vingegaard és Primoz Roglic kéz a kézben tekert célba az első és a második helyen, az összetettben is ők végeztek az élen, csak fordított sorrendben, míg Wout Van Aert révén a zöld trikó is a holland sztárcsapaté lett.

A sokszor csak a sportági főverseny Tour de France felvezető viadalaként aposztrofált Critérium du Dauphiné 74. kiírása gyakorlatilag az elejétől fogva a Jumbo látványos erődemonstrációjáról szólt, és a holland gigász a végén fel is tette az i-re a pontot. A kétszeres Vuelta-győztes Primoz Roglic már a szombati második helyével simán átvette a vezetést az összetettben (ezt követően szóban is tudatta a nagyvilággal: „Visszatértem!”), mögé pedig tulajdon csapattársa, a szintén kiváló formának örvendő Jonas Vingegaard ugrott a második helyre.

A vasárnapi utolsó penzum két első és egy harmadik kategóriás hegy után a kiemelt kategóriás Plateu de Solais-n zárult majd' 140 kilométer megtétele után, s miután a nap 15 fős szökését – melyből George Bennett tartott ki a legtovább – a főmezőny végig rövid pórázon tartotta, hamar egyértelművé vált, kisebb csodának kellene történnie, hogy ne az összetett esélyesek (konkrétabban Roglic és Vingegaard) közül kerüljön ki a végső győztes.

Az első kategóriás Col de la Colombiere-en 45-50 km-rel a vége előtt szétszakadt a mezőny, az élen egy darabig az Ineos idei Tour de Hongrie-győztese, Eddie Dunbar haladt, az utolsó hegyen pedig az idei Giro egyik hőse, Peák Barnabás wantys csapattársa, Jan Hirt indított. Itt már teljesen szétaprózódott a mezőny, az utolsó 10 km-re érve azonban három jumbós is ott tudott maradni az élbolyban, köztük természetesen Roglic és Vingegaard, valamint az összetettben mögöttük harmadik Ben O'Connor. Az ausztrálnak azonban a két bivalyerős Jumbo-klasszissal szemben nem volt esélye, leszakították, hogy aztán szimbolikusan, együtt kéz a kézben tekerjenek át a célvonalon. A szakasz így végül Vingegaardé lett azonos idővel, a sárga trikó viszont Roglicé, az összetettben is kettős sikert ünnepelhettek, míg a gyorsasági pontversenyt a két szakaszgyőzelemmel záró (egy sikert pedig elszórakozó) Wout Van Aert nyerte.

Avagy a holland sztárcsapat erős üzenetet küldött kevesebb mint három héttel a Tour de France rajtja előtt – persze azért ne felejtsük, sok rivális nem volt most itt a Critériumon, például a legutóbbi két Tourt megnyerő Tadej Pogacar sem...

74. CRITÉRIUM DU DAUPHINÉ

8., utolsó szakasz (Saint-Alban-Leysse–Plateau de Salaison, 138.8 km): 1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 3:49:20, 2. Roglic (szlovén, Jumbo) a. i., 3. O'Connor (ausztrál, AG2R) 15 mp h. Az összetett végeredménye: 1. (sárga trikóban) Primoz Roglic 29:11:22, 2. Vingegaard 40 mp h., 3. O'Connor 1:41 p h. A gyorsasági pontverseny győztese: (zöld trikóban) Wout Van Aert (belga, Jumbo) 88 pont. A hegyi pontverseny győztese: (pöttyös trikóban) Pierre Rolland (francia, B&B Hotels-KTM) 71. A csapatverseny győztese: Jumbo-Visma 87:38:30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik