Kerékpár: rejtett motorok miatt biciklik ezreit vizsgálja az UCI

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.03. 21:15
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) versenykerékpárok ezreinek vizsgálatát tervezi rejtett motorok után kutatva, így a Tour de France-on és a riói olimpián is.

A vizsgálatok januári elkezdése óta mintegy 2500 kerékpárt vizsgáltak, ez a szám év végéig 12 ezerre növekedhet, jelentette be az UCI technikai igazgatója, Mark Barfield. Hozzátette, szakaszok közben is figyelik majd a versenyzőket, míg az etapok előtt és után a kerékpárokat ellenőrzik.

Az U23-as Európa-bajnok Femke Van den Driessche múlt kedden kapott hatéves eltiltást, miután motort találtak a bringájában a januári terep-világbajnokságon. A belga kerekesé volt az első eltiltás azóta, hogy a szervezet harcot hirdetett a technológiai dopping – azaz a tiltott, motorikus erőátvitel – ellen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik