Kerékpár: Nibali és Bernal kihagyja az országúti vb-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 16:34
Egan Bernal és Vincenzo Nibali sem vesz részt a yorkshire-i országúti kerékpáros-világbajnokságon.

A harrogate-i központú vb vasárnap kezdődik, a férfiak mezőnyversenyére a hagyományoknak megfelelően a jövő vasárnapi záró napon kerül sor. A rajtnál azonban nem lesz ott a Tour de France történetének első kolumbiai bajnoka és a mindhárom háromhetes körversenyen győztes olasz klasszis sem.

A 22 éves Bernal szerepelt a kolumbiai szövetség által nevezett nyolcfős keretben – amelyben többek között Nairo Quintana és Fernando Gaviria is ott van –, noha már korábban jelezte, ha nem érzi magában az erőt, át fogja adni a helyét egy honfitársának. Végül ezt a határidő előtt meg is tette, így Carlos Betancur került a helyére.

„Az olasz válogatott meze számomra szent, tiszteletet kell felé tanúsítani. Nem vagyok csúcsformában, így nincs jogom, hogy elbitoroljam a helyet más elől” – fogalmazott a 34 éves Nibali, aki így hiányozni fog a Matteo Trentin köré épülő olasz válogatottból.

Dina Márton révén hat év után lesz újra magyar résztvevő a férfiak mezőnyversenyében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik