Kerékpár: klenbuterolt találtak a szervezetében, de nem tiltják el

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.23. 16:43
Nem tiltja el a háromszoros világbajnok, olimpiai bronzérmes ausztrál Michael Rogerst a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI), mert minden bizonnyal Kínában fogyasztott fertőzött hússal került szervezetébe a doppinglistán szereplő klenbuterol.

Az UCI mostani döntése előtt egyeztetett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA). A két szervezet szerint nem zárható ki, hogy Rogers tavaly kínai szereplése alkalmával klenbuterollal fertőzött ételt fogyasztott, s ezért akadt fenn egy októberi, japán viadalon.

A 33 éves kerekes versenyzői engedélyét az UCI előbb felfüggesztette, majd most visszaadta azzal a kitétellel, hogy Rogers Japánban elért eredményét törölte.

Rogers 2003 és 2005 között sorozatban háromszor nyert aranyérmet az országúti világbajnokság időfutam-versenyében, továbbá 2012-ben csapattársként segítette hozzá a Tour de France megnyeréséhez a brit Bradley Wigginst, tavaly pedig már a kétszeres Tour-bajnok spanyol Alberto Contadort támogatta.

Érdekesség, hogy 2010-ben Contador ugyancsak szennyezett hússal indokolta pozitív klenbuterol-tesztjét, ám védekezését nem fogadták el, hanem megfosztották 2010-es Tour de France-győzelmétől, és két évre eltiltották.

Fordított eredménnyel zárult ugyanakkor a mexikói labdarúgók vagy éppen Dimitrij Ovtcharov ügye: 2011 júniusában az Arany Kupán a mexikói válogatott öt játékosának mintájában bukkantak klenbuterolra, a második, úgynevezett B próba azonban már nem mutatott ki tiltott szert. A játékosok elmondása szerint fertőzött étellel kerülhetett szervezetükbe a szer, és mivel a későbbi elemzések ezt alátámasztották, végül felmentették őket a doppingvád alól.

Dimitrij Ovtcharov német válogatott asztaliteniszező a China Openről visszatérve, 2010 augusztusában bukott meg a vizsgálaton, de felmentették, amikor arra hivatkozott, hogy a Kínában evett fertőzött étellel jutott klenbuterol a szervezetébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik