Kerékpár: két évre eltiltották a visszavonult Menysovot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.13. 21:16
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) két évre eltiltotta a már visszavonult Giro d'Italia- és Vuelta a Espana-győztes orosz Gyenyisz Menysovot.

Az UCI mellékbüntetésként törölte az eredményét három Tour de France-on, amelyeken a doppingellenőrzések során „abnormális értékeket” mutattak ki mintáiban a biológiai útleveléhez képest.

Az UCI közlése szerint a pályafutását tavaly befejező Menysov elfogadta a büntetést, így a 2009-es, 2010-es és 2012-es Touron elért eredményeit törölték, illetve 2015 áprilisáig nem versenyezhet. Az UCI szerint azért volt szükség az eltiltásra, mert Menysov akár a visszatérés mellett is dönthetne.

Menysov 2005-ben és 2007-ben győzött a spanyol, továbbá 2009-ben az olasz körversenyen. Az UCI kiemelte, Menysov 2009-es Girón levett mintái normális értékeket mutattak, ezért nem fosztják meg diadalától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik