Kerékpár: jön az MKSZ ELIT10 programja

Vágólapra másolva!
2021.02.16. 19:21
null
Lovassy Krisztián (Fotó: Tumbász Hédi)
Személyre szabott financiális, eszköz- és menedzsmenttámogatás, célzott képzések, életpályamodell – csak a legfontosabb kulcsszavak a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) újonnan életbe lépő, ELIT10 – Többet érdemelsz! névre hallgató programjáról.

A kezdeményezés elsősorban azon honi kerékpárversenyzőket hivatott segíteni, akik már letették névjegyüket a sportágban, és saját szakágukban a nemzetközi porondon is öregbítették hazánk hírnevét, a lehetőségeik mégis erősen korlátozottak.

A programba való bekerülés lehetősége nemcsak az országúti, hanem valamennyi bringás szakág menője előtt nyitva áll a hegyikerékpárosoktól kezdve a BMX-eseken és a pályabringásokon át az akrobatikus teremkerékpározókig. Első körben 25 versenyző került be adott szempontrendszer alapján, az MKSZ pedig nem kevesebbet ígér nekik, mint hogy kvázi „menedzserükként” lép fel, azaz különféle PR-eszközökkel segít például a portfóliókészítésben, a szponzorkeresésben, valamint a közösségi médiás megjelenésben és az azzal kapcsolatos önmenedzselésben (ha úgy tetszik, „selfbrandingben”). Emellett többlettámogatást nyújt eszközök (alkatrészek, görgők stb.) és utazás-versenyeztetés terén, de igény esetén egészségügyi és életmódtanácsokat is ad, valamint sportpszichológusi segítséget biztosít a versenyzőknek.

Az ELIT10 az MKSZ életpályamodelljében nagyjából középen foglal helyet. A legkisebbeket a „Gyere bringázni!” kampánnyal igyekeznek a sportági körforgásba csábítani, később jön a Héraklész-program, majd az ELIT10, és innen már remélhetőleg minél többen elkerülnek egy külföldi profi csapathoz (Valter Attila vagy Peák Barnabás mintájára akár world tour istállóhoz), amelynél már nincs szükségük szövetségi támogatásra. Pályafutásuk lezárása után pedig az edző-, szakvezetőképzés segítségével maradhatnak a sportágban azok, akik a „civil” életüket is itt képzelik el.

Nemcsak az a két-három hét fontos, amíg egy téli vagy nyári olimpia tart, hanem az oda vezető út is – magyarázta Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, aki ugyancsak tiszteletét tette a program hétfői prezentációján. Ez az út pedig nagyon hamar elkezdődik, amikor a gyermek sportágat választ, és egészen addig tart, amíg tehetségből sikeres sportoló lesz, majd lezárja pályafutását, s utána megpróbál elhelyezkedni a nagybetűs életben. Éppen ezért minden olyan kezdeményezés fontos és üdvözlendő, amely segít ebben az akár harminc-negyven évet is felölelő hosszú időszakban. A MOB is így érzi biztonságban sportolóit és a szakembereket. A kerékpárszövetség ELIT10 programja előremutató kezdeményezés, amely több sportágnak is példaként szolgálhat. Noha még az elején járunk, remélhetőleg hamar megmutatkoznak az eredményei, s hosszú távon is sikeres lesz, sokat segítve a hazai kerékpárosoknak!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik