Kerékpár: ismét veszélyben az Asztana World Tour-licence

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.27. 13:38
Ismét veszélybe került a kazah Asztana országúti kerékpáros csapatnak a kiemelt kategóriájú versenyeken való indulást biztosító World Tour-licence, mivel a nemzetközi szövetség (UCI) kezdeményezte annak visszavételét.

Az UCI azért fordult pénteken a licencadó testülethez, mert a lausanne-i egyetem sporttudományi karának vizsgálata szerint jelentős eltérések vannak a csapat decemberben a bizottságnak felvázolt doppingellenes politikája és a valóság között, emellett a padovai ügyészség is nyomozást indított az istálló ellen.

Az engedély múlt év végén azért került veszélybe, mert a klub öt bringása is fennakadt a doppingvizsgálaton. Előbb az Iglinszkij testvérek, Makszim és Valantyin buktak meg EPO-val, majd szteroidot találtak Ilja Davigyenok, Viktor Okisev és Artur Fedoszejev a szervezetében. A történtek miatt az Asztana felfüggesztette Alekszandr Vinokurov csapatvezető munkáját, hogy megelőzze a licenc elvesztését.

Az Asztana legnevesebb versenyzője az olasz Vincenzo Nibali, a Tour de France címvédője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik