Kerékpár: főnöke szerint Valter hamar komoly eredményeket hozhat

Vágólapra másolva!
2021.11.17. 13:31
null
Valter három napon át viselhette a rózsaszín trikót a Girón (Fotó: AFP)
A magyar kerékpársport idén nagyot robbantott: a nőknél Vas Kata Blanka a 4. lett az olimpia hegyikerékpár versenyén, majd az országúti világbajnokságon is, aztán cyclocrossban nyert világkupát és szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet. A férfiaknál a Groupama FDJ World Team csapatában tekerő Valter Attila indította a honi bringalázat, amikor három napon át vezette az olasz körversenyt, és ezt a teljesítményt munkaadója is elismerte az évértékelő interjújában.

Az FDJ hivatalos honlapján megjelent interjúban Yvon Madiot sportigazgató hosszan értékeli a 24 győzelmet hozó országútis idényt, amit alapvetően hullámzónak nevez, mert voltak ugyan bizakodásra okot adó teljesítmények, azért egy igazán nagy győzelem hiányzik számára. Madiot számára az idény egyik reménykedésre jogosító teljesítménye éppen a csapat magyar bringásához, Valter Attilához köthető.

„Valter Attila rózsaszín trikója nagyon reménykeltő eredmény volt, megnyugtató számunkra, hogy tudjuk, vannak olyan fiataljaink, akik hamarosan nagyon komoly eredményeket érhetnek el. Nagyon bizakodóvá tesz minket, hogy a fiataljaink ilyen teljesítményeket tudtak felmutatni. Ugyanakkor a csapattól az egész évet nézve egy igazán nagy győzelem azért hiányzott, mondjuk a három nagy verseny valamelyikén” – idézte az FDJ hivatalos honlapja Madiot-t.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik