Kerékpár: doppingos múltat feltáró bizottság alakult

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.08. 14:22
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) felállította azt a háromtagú, független bizottságot, amely a sportág doppingos múltját hívatott feltárni, többek között azt, hogy az UCI-nak volt-e köze a hét Tour de France-elsőségétől megfosztott Lance Armstrong csalásaihoz.

Brian Cookson UCI-elnök hangsúlyozta: a lausanne-i székhelyű bizottság – amelyet Dick Marty svájci politikus, korábbi államügyész vezet – kivizsgálja többek között azt, hogy a szövetség korábban valóban cselekedett-e helytelenül doppingügyben, illetve hogy az mennyit ártott a sportágnak.

Az örökre eltiltott amerikai Armstrong – aki úgy élt tiltott szerekkel több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn ellenőrzésen – novemberben arról nyilatkozott, hogy az UCI korábbi elnöke, Hein Verbruggen nemcsak tudott a doppingvétségeiről, hanem 1999-ben (első Tour-sikere alkalmával) az ő ösztönzésére találtak ki mentő körülményt.

A szeptemberben megválasztott Cookson kampányának része volt, hogy igyekszik mindent átláthatóvá tenni és feltárni az UCI múltját. A korábbi két UCI-elnököt, Pat McQuaidet és Verbruggent korrupcióval is vádolják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik