Kerékpár: az idény végén visszavonul Dan Martin

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.09.04. 16:15
null
Dan Martin az idény végén befejezi pályafutását (Fotó: AFP)
Az idény végén visszavonul Dan Martin, aki mind a három háromhetes országúti kerékpáros körversenyen nyert szakaszt pályafutása során, és két egynapos klasszikuson is diadalmaskodott.

 

„Profi kerékpárosként eltöltött tizennégy év után úgy döntöttem, eljött az a nap, amikor befejezem. Hosszú gondolkodás előzte meg ezt, úgy érzem, hogy ez a megfelelő döntés a továbblépésre, mivel számos más cél megvalósítása vár rám az életben” – fogalmazott az Israel Start-Up Nation 35 éves ír bringása.

Dan Martin a Tour de France-on 2013-ban és 2018-ban, a Vuelta a Espanán 2011-ben és tavaly, míg a Giro d'Italián idén nyert egy etapot, így öt Grand Tour-szakaszsikerrel vonul vissza. Legjobb háromhetes eredményét a tavalyi spanyol körversenyen érte el: negyedik lett összetettben.

Pályafutása alatt kétszer ünnepelhetett Monumentumon, az öt legnagyobb egynapos viadal egyikén: 2013-ban a Liege-Bastogne-Liege-en, egy évvel később a lombardiai körversenyen diadalmaskodott.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik