Kerékpár: Az Armstrong-ügy a sport sötét fejezete - NOB

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.18. 14:35
A sport sötét fejezetének tartja Lance Armstrong hosszú éveken át tartó doppingolását a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
A NOB pénteken közleményében jelezte, hogy a többek között hét Tour de France-elsőségtől és a sydneyi olimpia egyéni időfutamának bronzérmétől is megfosztott amerikai kerékpárosnak bizonyítékokat kellene szolgáltatnia a doppingellenes hatóságok számára. Az ötkarikás szervezet kiemelte: őszintén elítéli Armstrong csalását, azokat, akik segítették ebben, illetve azokat, akiknek ebből bármi előnyük származott. Az ügy pozitív hozadéka lehet, ha ezzel elősegítik, hogy megerősödve és tisztán tovább lehessen lépni, mert a sportban nincs helye a doppingnak. A doppingolását éveken át vehemensen tagadó Armstrong Oprah Winfrey televíziós sztárnak nyilatkozott először arról, Armstrong Oprah Winfrey televíziós sztárnak nyilatkozott először arról, hogy a kilencvenes évek közepe óta eritropoetinnel (EPO), vérátömlesztéssel és tesztoszteronnal doppingolt.

„Nem én találtam ki a dopping kultúráját, de nem tettem annak érdekében, hogy véget vessek ennek. Ez az én bűnöm” – nyilatkozott a „kapituláló” Armstrong.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik