Kerékpár: 13. alkalommal rendezték meg az Eddy Merckx Classicot

HATÁR DÁVIDHATÁR DÁVID
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 19:10
null
Közel 600 versenyző vett részt a Fuschl am See körüli versenyen (Fotó: SalzburgerLand Tourismus)
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg az Eddy Merckx Classicot, amelyen ezúttal közel 600 amatőr versenyző indult el. Az osztrák Fuschl am See körüli tömeg-kerékpárversenyen több magyar sportoló, valamint maga a névadó, az ötszörös Tour de France-, ötszörös Giro d’Italia-, egyszeres Vuelta a Espana-győztes és háromszoros világbajnok Eddy Merckx is részt vett.

A kerékpáros maraton névadója, Eddy Merckx nem véletlenül imádja a környéket. A ragyogó napsütésben csodálatosan szép, esőben és ködben kissé misztikus régió a kisebb és nagyobb hegyekkel, illetve a kristálytiszta, néhány esetben ivóvíz minőségű vízzel rendelkező tavakkal – amelyekből kilencet is érintett volna a verseny leghosszabb távja – minden aktív pihenést szerető embernek kiváló és szerteágazó lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra.

Azonban az ausztriai Salzburg tartományba és így a verseny központjának számító Fuschl am See környékére nem csak a kerékpározás szerelmeseinek érdemes ellátogatniuk. A kiváló minőségű bicikliutak és a csodálatos túraútvonalak mellett a gyerekekkel érkezők, a golfozni vágyók, a helyi gasztronómia iránt érdeklődök, a profi sportolók és az adrenalinfüggők is csodálatos élményekkel gazdagodhatnak.

A 74 éves belga legenda, Eddy Merckx is ott volt a vasárnapi rajtnál (Fotó: SalzburgerLand Tourismus)
A 74 éves belga legenda, Eddy Merckx is ott volt a vasárnapi rajtnál (Fotó: SalzburgerLand Tourismus)

Az ideérkezők a földön, vízen és levegőben is megtalálhatják a számukra legalkalmasabb kikapcsolódási formát. Az aktív pihenésre vágyókat többek között sziklamászással egybekötött kanyontúrák, raftingolás, illetve szörfözési, siklóernyős és tandemrepülési lehetőség is várja. A profi és amatőr sportolók külön triatlon- és túraszállodákban szállhatnak meg – ahogy a nevük is mutatja, ezekben a hotelekben minden igényt kielégítő szolgáltatást kapnak a vendégek.

Az emlegetett tavak bármelyikéhez a jelenlegi tizenöt fok körüli léghőmérsékletben is érdemes ellátogatni, hiszen vitorlással, kajakkal, stand up paddle-lel, vagy éppen vízibiciklivel is óriási élményt nyújt a csónakázás és evezés a verőfényes napsütésben, a több ezer méteres hegyláncolattal a háttérben.

Az Eddy Merckx Classicot nem csak hagyományos kerékpárral lehet teljesíteni (Fotó: SalzburgerLand Tourismus)
Az Eddy Merckx Classicot nem csak hagyományos kerékpárral lehet teljesíteni (Fotó: SalzburgerLand Tourismus)

Azonban akárcsak tavaly, szeptember első hétvégéjén idén is a kerékpározás került reflektorfénybe Fuschl am See környékén.

Eddy Merckx a vállalkozó kedvű társaival együtt ezúttal is egy jótékonysági tekerést teljesített szombaton, ami a rossz idő ellenére jó bemelegítésnek bizonyult a vasárnapi versenyre. Nem mellékesen pedig jótékony célt is szolgált, hiszen a nevezési díjból befolyó összeget ezúttal is a Wings for Life nevű jótékonysági szervezetnek ajánlották fel, amely a gerincsérültek gyógyításáért dolgozik.

A mezőnyben olyan visszavonult legendás kerékpárosok is ott voltak, mint például a francia Laurent Brochard, a holland Rob Harmeling, belga Alfons De Wolf vagy éppen az 1988-ban világbajnoki címet nyerő olasz Maurizio Fondriest. A festői környék szombaton meglehetősen csúnya arcát mutatta, de a hideg és az eső a jótékonysági tekerés résztvevőit nem zavarta, a jó cél érdekében mindenki, így a 74 éves belga legenda is teljesítette a közel 40 kilométeres távot.

Az időjárás nem volt kedvező, de a jó cél érdekében sokan részt vettek a jótékonysági tekerésen (Fotó: SalzburgerLand Tourismus)
Az időjárás nem volt kedvező, de a jó cél érdekében sokan részt vettek a jótékonysági tekerésen (Fotó: SalzburgerLand Tourismus)

Vasárnap reggelre ha a nap nem is sütött ki, de legalább az eső elkerülte a Salzburghoz közeli települést, így a versenyzők száraz időben rajtolhattak el. Alapvetően négy távra nevezhettek a sportolók, ám a rossz időjárási körülmények miatt a leghosszabb, 169 kilométeres (2609 méter szintkülönbsége tartalmazó) etapot törölték a programból a szervezők.

A 106 (1593 méter szintkülönbség), a 63 (918 méter szintkülönbség) és a 37 (570 méter szintkülönbség) kilométeres távon azonban így is közel 600 ember indult el, és szinte mindenki – a neki megfelelő kategóriában és idő alatt – teljesítette is azt. A többségnek a részvétel és nem a győzelem volt a fontos, így a célba érést többnyire fáradtan, de széles mosollyal az arcán vette tudomásul mindenki. Ezt követően pedig kezdődhetett a jól megérdemelt tésztaparti és a díjátadó – természetesen Eddy Merckx és barátainak főszereplésével.

Eddy Merckx a hagyományokról sem feledkezett el (Fotó: Eddy Merckx Classic Radmarathon/Facebook)
Eddy Merckx a hagyományokról sem feledkezett el (Fotó: Eddy Merckx Classic Radmarathon/Facebook)

Összességében elmondható, hogy az időjárást leszámítva egyáltalán nem hozott balszerencsét a 13-as szám az Eddy Merckx Classicnak, s aki ott volt Fuschl am See-ben, az minden bizonnyal 2020-ban, a 14. kerékpáros maratonra is boldogan jön majd el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik