Giro: meglepetés a 2. etapon, a 22 éves olimpiai bajnok nyert

Vágólapra másolva!
2023.05.07. 17:45
null
Jonathan Milan győzött a 2. szakaszon (Fotó: Getty Images)
A 22 éves olasz Jonathan Milan győzött a 106. Giro d'Italia, azaz az országúti kerékpárosok olasz körversenyének 2., Teramo és San Salvo között rendezett, 201 kilométer hosszú szakaszán, amelyen Fetter Erik a 109. helyen ért célba.

 

A szombati egyéni időfutamon aratott diadalát követően karrierje során először viselhetett a Girón a rózsaszín trikót a belga Remco Evenepoel, aki vasárnap együtt haladt a mezőnnyel. A szökevények gyakorlatilag rögtön a rajt után elszakadtak a pelotontól, mindkét hegyi részhajrát a francia Paul Lapeira vittel el, aki ezzel lecsapott a kék trikóra.

Körülbelül a cél előtt 30 kilométerrel ért össze a mezőny, innentől együtt tekert a befutóig, amelyet hatalmas sprint előzött meg. Három és fél kilométer volt hátra, amikor négy-öt bringás összeütközött, többek között bukott a 16-szoros Giro-szakaszgyőztes Mark Cavendish is. Az utolsó métereken meglepetésre a 22 éves olasz Jonathan Milan volt a leggyorsabb, a pályán olimpiai bajnok bringás karrierje során először nyert Giro-szakaszt. A rózsaszín trikó maradt Evenepoelon, Fetter Erik a 109. helyen zárt.

Az M4 Sport helyszíni stábjának a szakaszgyőztes Jonathan Milan kiemelte: különleges érzés, hogy megszerezte első szakaszsikerét háromhetes körversenyen, és elárulta, hogy csapatával készültek a sprintre, miután a szombati időfutamon már jó formában volt.

A nyitó időfutamon diadalmaskodó Remco Evenepoel megtartotta a rózsaszín trikót.

„Az olasz emberek istenként tisztelnek, amikor a rózsaszín trikóban tekersz, nagyon különleges érzés volt” – fogalmazott a belga világbajnok. Felidézte: az utolsó bukásnál mentenie kellett, hogy kerékpáron tudjon maradni. Tudja, hogy sokan vesztettek időt, egyúttal reményét fejezte ki, hogy mindenki rendben lesz a hétfői folytatásra és a következő befutó kevésbé lesz hektikus.

Fetter 31 másodperc hátránnyal a 109. helyen tekert be a célba, az összetettben 2 perc 41 másodperc hátránnyal a 74. pozíciót foglalja el.

„Viszonylag könnyű nap volt, elment a szökés az első támadással, benne volt tőlünk Mattia Bais, nekünk mindig fontos, hogy szerepeljünk a szökésben” – értékelt az EOLO-Kometa kerékpárosa. Úgy vélte, sem stresszes, sem fizikálisan kimerítő nem volt a szakasz, leszámítva a bukás után történteket. Erre visszatekintve úgy fogalmazott: szerencsére nem kerültek földre, de a szűk úton sokan hátul maradtak. Mivel látta, hogy csapattársa, Lorenzo Fortunato is köztük volt, megpróbálta utolérni az első bolyt. Ez ugyan nem sikerült, de a hátrányt tudták minimalizálni.

GIRO D'ITALIA
2. SZAKASZ (
Teramo–San Salvo, 201 km, sík)
1. Jonathan Milan (olasz, Bahrain-Victorious) 4:55:11 óra
2. David Dekker (holland, Team Arkéa Samsic) azonos idővel
3. Kaden Groves (ausztrál, Alpeci-Deceuninck) a. i.
...109. Fetter Erik (EOLO-Kométa) 31 mp hátrány
ÖSSZETETT
1. Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick Step) 5:16:29 óra
2. Filippo Ganna (olasz, INEOS) 22 mp h.
3. Joao Almeida (portugál, UAE) 29 mp h.
...74. Fetter Erik (EOLO-Kométa) 2:41 p h.

A 106. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
SzakaszTáv (km) Jelleg
Szakaszgyőztes
Az összetett éllovasa
1.május 6.
Fossacesia Marina–Ortona
19.6
egyéni időfutam
Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick Step)
...70. Fetter Erik (EOLO-Kométa)
Evenepoel
...70. Fetter
2.
május 7.
Teramo–San Salvo
201
sík
Jonathan Milan (olasz, Bahrain-Victorious), ...109. Fetter
Evenepoel, ...74. Fetter
3.
május 8.
Vasto–Melfi 216dombos
4.
május 9.
Venosa–Lago Laceno
175
dombos
5.
május 10.
Atripalda–Salerno
171
sík
6.
május 11.
Nápoly–Nápoly
162
dombos
7.
május 12.
Capua–Gran Sasso d'Italia
218
nehéz hegyi
8.
május 13.
Terni–Fossombrone
207 dombos
9.
május 14.
Savignano sul Rubicone–Cesena
35
időfutam
május 15.
pihenőnap
10.
május 16.
Scandiano–Viareggio
196
közepes hegyi
11.
május 17.
Camaiore–Tortona
219
dombos
12.
május 18.
Bra–Rivoli
179
közepes hegyi
13.
május 19.
Borgofranco d'Ivrea–Crans-Montana
207
nehéz hegyi
14.
május 20.
Sierre–Cassano Magnano
193 dombos
15.
május 21.
Seregno–Bergamo
195nehéz hegyi
május 22.
pihenőnap
16.
május 23.
Sabbio Chiese–Monte Bondone
203
nehéz hegyi
17.
május 24.
Pergine Valsugana–Caorle
195
sík
18.
május 25.
Oderzo–Val di Zoldo
161 közepes hegyi
19.
május 26.
Longarone–Tre Cime di Lavaredo
183
nehéz hegyi
20.
május 27.
Tarvisio–Monte Lussari
18.6
hegyi időfutam
21.
május 28.
Róma–Róma
135
sík
ÖSSZESEN3448.2
AZ ÖSSZETETT GYŐZTESE

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik