Giro: hazaért a szökés, újabb német szakaszgyőzelem

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.18. 17:15
null
Nico Denz nyerte meg a Giro 12. szakaszát (Fotó: Getty Images)
A BORA–hansgrohe kerékpárosa, a német Nico Denz nyerte meg az olasz országúti kerékpáros-körverseny, a Giro d'Italia 12., Bra és Rivoli között rendezett 179 kilométeres, közepes hegyi szakaszát.

 

A kora délutáni rajt előtt nem sokkal derült ki, hogy a szerdai napon Tao Geoghegan Hart csípőtöréséhez vezető bukás során elsőként elcsúszó UAE-s Alessandro Covi sem tudja folytatni a Giro d'Italiát – ő sem úszta meg törés nélkül, a csípőkeresztcsontja bánta.

Ott volt viszont a rajtnál az Ineos felboruló vonatából Pavel Sivakov, aki szerdán az esés után majdnem 14 perc hátránnyal ért célba, s ha voltak is a brit csapatnak olyan tervei, hogy esetleg az immár francia színekben szereplő orosz – meg a többiek – pihenni tudnának a csütörtöki szakaszon, azt viszonylag hamar keresztülhúzta a mezőny. Pontosabban az a 27 kerékpáros, aki az első emelkedőn úgy gondolta, nem foglalkozik az Ineos problémáival, és 170 kilométerrel a vége előtt bő egy perccel már a mezőny előtt járt.

A szökésben ott volt többek között Mads Pedersen, Sepp Kuss, Michael Matthews, Bauke Mollema, Alberto Bettiol, miközben további hárman másfél perc hátrányból felugrottak a szökevényekre… Nagyjából 35 kilométerrel az indulás után jött a hír, hogy az 5. szakaszt megnyerő ausztrál sprinter, Kaden Groves feladta a versenyt, míg a ciklámen trikós Jonathan Milan az orvosi kocsinál vizitált – esetében szerencsére nem volt nagy a baj, folytatta a tekerést.

Az első hegyi részhajrát a német Nico Denz, az első sprintrészhajrát a gyorsasági pontversenyben második helyen álló dán Pedersen vitte el. Nagyjából 85 kilométerrel a vége előtt négyen, Sebastian Berwick, Nico Denz, Toms Skujins és Alessandro Tonelli lódult meg, mintegy három percet verve az így második számú szökevénycsoporttá váló, 26 tagú társaságra, amely hamarosan három részre „szóródott”. A „nagy” mezőny közel kilenc percre tekert az élen haladó négyes mögött akkor, amikor nekivágtak a célt 35 kilométerrel megelőző második kategóriás emelkedőnek, a Colle Braidának. A következő két részhajrát a lett Skujins húzta be, majd megkezdődött a hajrá – 15 kilométerrel a vége előtt erősen gyanítható volt, hogy a mezőny nem ér fel, ekkor nyolc percre haladtak Denzék mögött. Nagy kérdés volt ugyanakkor, hogy a ledolgozható hátrányon (három és fél percen) belül maradt hét versenyző beéri-e az élen haladókat.

Mindazonáltal ők is távol maradtak, Berwickék között dőlt el a szakasz. Az utolsó kilométeren Denz haladt elöl, Skujins próbált hajrázni, de nagyobb tempót diktált nála a német, aki így karrierje során először nyert Giro-etapot. Érdekesség, hogy ő a 22. német kerékpáros, aki képes volt ugyanerre, ezúttal ráadásul két egymást követő szakaszt nyertek a németek, szerdán Pascal Ackermann diadalmaskodott.

A brit Geraint Thomas a mezőnnyel, több mint 8 perc hátránnyal ért be, ettől függetlenül továbbra is ő vezet összetettben, megőrizte a rózsaszín trikót.

KERÉKPÁR
GIRO D'ITALIA

12. SZAKASZ (Bra–Rivoli, 179 km)
1. Nico Denz (német, BORA-hansgrohe) 4:18:11 óra
2. Toms Skujins (lett, Trek-Segafredo) azonos idővel
3. Sebastian Berwick (ausztrál, Israel-Premier Tech 3 másodperc hátrány

ÖSSZETETT
1. Geraint Thomas (brit, Ineos) 49:02:05
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 2 mp h.
3. Joao Almeida (portugál, UAE) 22 mp h.

A 106. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
SzakaszTáv (km) Jelleg
Szakaszgyőztes
Az összetett éllovasa
1.május 6.
Fossacesia Marina–Ortona
19.6
egyéni időfutam
Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick Step)
...70. Fetter Erik (EOLO-Kométa)
Evenepoel
...70. Fetter
2.
május 7.
Teramo–San Salvo
201
sík
Jonathan Milan (olasz, Bahrain-Victorious),
...109. Fetter
Evenepoel, ...74. Fetter
3.
május 8.
Vasto–Melfi 216dombos
Michael Matthews (ausztrál, Jayco AlUla)
...175. Fetter
Evenepoel, ...130. Fetter
4.
május 9.
Venosa–Lago Laceno
175
dombos
Aurélien Paret-Peintre (francia, AG2R Citroën Team)
...115. Fetter
Andreas Leknessund (norvég, Team DSM)
...121. Fetter
5.
május 10.
Atripalda–Salerno
171
sík
Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck), ...120. Fetter
Leknessund, ...124. Fetter
6.
május 11.
Nápoly–Nápoly
162
dombos
Mads Pedersen (dán, Trek-Segafredo)
...105. Fetter
Leknessund, ...111. Fetter
7.
május 12.
Capua–Gran Sasso d'Italia
218
nehéz hegyi
Davide Bais (olasz, EOLO-Kometa)
...147. Fetter

Leknessund,
...126. Fette
r
8.
május 13.
Terni–Fossombrone
207 dombos
Ben Healy (ír, EF Education-EasyPost)
...131. Fetter

Leknessund
...125. Fetter

9.
május 14.
Savignano sul Rubicone–Cesena
35
időfutam
Evenepoel
...57. Fetter
Evenepoel
...125. Fetter
május 15.
pihenőnap
10.
május 16.
Scandiano–Viareggio
196
közepes hegyi
Magnus Cort (dán, EF)
Fetter feladta

Geraint Thomas (brit, Ineos)
11.
május 17.
Camaiore–Tortona
219
dombos
Pascal Ackermann (német, UAE)
Thomas
12.
május 18.
Bra–Rivoli
179
közepes hegyi
Nico Denz (német, BORA-hansgrohe)
Thomas
13.
május 19.
Borgofranco d'Ivrea–Crans-Montana
207
nehéz hegyi
14.
május 20.
Sierre–Cassano Magnano
193 dombos
15.
május 21.
Seregno–Bergamo
195nehéz hegyi
május 22.
pihenőnap
16.
május 23.
Sabbio Chiese–Monte Bondone
203
nehéz hegyi
17.
május 24.
Pergine Valsugana–Caorle
195
sík
18.
május 25.
Oderzo–Val di Zoldo
161 közepes hegyi
19.
május 26.
Longarone–Tre Cime di Lavaredo
183
nehéz hegyi
20.
május 27.
Tarvisio–Monte Lussari
18.6
hegyi időfutam
21.
május 28.
Róma–Róma
135
sík
ÖSSZESEN3448.2
AZ ÖSSZETETT GYŐZTESE

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik